Hírek

1  | 2  | 3

Repüljünk Bakuba! – Közvetlen járat Azerbajdzsánba

 A tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál óta Azerbajdzsán egyre népszerűbb a turisták körében. A változatos tájvidék, a régi időket idéző paloták, fürdők és a modern felhőkarcolók eklektikája igazán vonzóvá teszik az országot az utazók számára. Eddig csak hosszú, több átszállásos repülőút által lehetett eljutni Budapestről a fővárosba, Bakuba, ma már azonban közvetlen járat is indul. A gondtalan vakáció érdekében ne feledkezzünk meg a vízum beszerzéséről és a megfelelő egészségügyi felkészülésről sem.

 

 

Tovább

Július 28. - A hepatitis világnapja

 Korunk egyik legveszélyesebb vírusos betegsége, a hepatitis, rengeteg embert fertőz meg naponta úgy, hogy sokan közülük ezt még csak nem is sejtik. A hepatitis világnapja azért jött létre, hogy minden évben felhívják a figyelmet a betegség létezésére, annak megelőzési lehetőségeire, a betegek gyógyulásának előmozdítására.

 

 

Tovább

Így étkezzünk kánikulában következmények nélkül – óvatosan a helyi konyhával!

 Egy-egy külföldi vakáció helyszínéül a legtöbben a mediterrán vagy trópusi területeket választják. Ezekben az országokban – időszaktól függően – extrém melegre is számítani kell. A forró napok egyrészről megviselik a szervezetünket - így nem mindegy, hogy milyen ételeket, italokat fogyasztunk -, másrészről előtérbe kerülnek azok a típusú megbetegedések is, amelyek a nem megfelelően tárolt és hűtött élelmiszerektől származhatnak. Egy hasmenés vagy gyomorrontás az egész nyaralást megkeserítheti, így mindenképpen érdemes betartani a szakértő tanácsait.

 

 

Tovább

Kedvelt célpont a karácsonyi vásár Bécsben

Ausztria, Szlovákia, Németország és Csehország a legkedveltebb magyar úti célok

A Statisztikai Tükör beszámolója szerint 2013 első negyedévében 4%-kal kevesebb magyar utazott külföldre, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban. Az utazók főként az Európai Unió országait választották, legtöbbször Ausztriát, Szlovákiát, Németországot és Csehországot.

 

 

 

Tovább

Misztikus helyek Horvátországban

 A gyönyörű tájak, a kristálytiszta vizű tengerpartok, az ódon kis városkák igazi vonzerőt jelentenek a Horvátországba látogatók számára. Egy nyaralást azonban különlegessé tehet az is, ha a meglátogatott helyhez hiedelmek, legendák is kötődnek. Cikksorozatunkban a mediterrán térség varázslatos, spirituális feltöltődést ígérő helyszíneit szeretnénk bemutatni, kezdve a magyar turisták körében oly kedvelt Horvátországgal.

 

 

Tovább

Horvátországban és Görögországban kevesebbet-, Egyiptomban pedig többet költöttünk, mint két éve

Világszinten 4%-al nőttek a turisztikai érkezések és bevételek!


A Turisztikai Világszervezet 4%-os emelkedésről számolt be - 2012-re vonatkozóan - a nemzetközi turisztikai érkezések és bevételek kapcsán. A mediterrán desztinációk között Törökország és Olaszország megtartotta pozícióját, míg Egyiptom előrébb lépett, mert a fáraók országában 14%-al többet költöttek az utazók, mint 2011-ben. Az összesített turisztikai érkezések adatsorában hazánk is jól szerepelt, bár kevesebbet költekeztek a kirándulók, mint 2011-ben.

 

 

Tovább

Tuti tippek Ciprusra indulóknak

 Cikkünkben Ciprus legnépszerűbb nyaralóhelyeire kalauzoljuk el Önöket, összegyűjtve azok közkedvelt szállodáit, részletesen beszámolva az áraikról, főbb szolgáltatásaikról. 

 

 

Tovább

Opatija – luxusvilág pár órára

 Ha egy kis luxusra vágyunk, akkor nem kell rögtön repülőgépre szállni, hogy elérjük a Francia Riviérát, elég csak 5-6 órát autózni Opatijába, Horvátország egyik legszebb és legelegánsabb üdülőhelyére. A Fiumétól pár kilométerre fekvő városka gyönyörű palotáival, luxushoteleivel, békebeli hangulatot árasztó Ferenc József sétányával felveszi a versenyt akár Cannes-nal vagy Nizzával is.

 

 

Tovább

Mit tegyünk, vagy ne tegyünk a bőröndbe? – gyakorlati tippek a helytakarékosság jegyében

 A nyaralás előtti pakolás sokaknak bosszúságot okoz, amit a légitársaságok poggyászra vonatkozó súlykorlátozásai sem tesznek könnyebbé. Sajnos el kell fogadnunk a tényt, hogy nyaralásunkra nem tudjuk a ruhásszekrényünk és cipős fiókunk egész tartalmát magunkkal vinni! Az alábbi praktikák segítségével viszont egyszerűen kiválogathatjuk azokat a darabokat, amikre valóban szükségünk lesz, és azokat is, amiket jobb, ha otthon hagyunk.

 

 

Tovább

Miamiban „állandóan süthet a nap” - legalábbis egy tervezet szerint

 Miami mindig is büszke volt arra, hogy trópusi klímája szinte egész évben garantálja a tökéletes nyaralást. Nem titkolt célja azonban a városvezetésnek, hogy minél több nyaralót csábítsanak át a közeli karib-tengeri strandokról. A megvalósításra most versenyt írtak ki, melynek keretében egyedi, turistacsalogató  ötleteket keresnek.

 

 

Tovább

1  | 2  | 3

Kiemelt témák

Hasonló hírek

Gasztro tippek belföldi utazóknak

 A belföldi utazások egyre népszerűbbek a magyarok körében. A klasszikus úti célnak számító Balaton és a gyógyfürdők mellett egyre többen fordulnak a kulináris élvezetek felé. Cikkünkben a legérdekesebb és legújabb gasztronómiai csemegéket gyűjtöttük egy csokorba, néhány megfontolandó egészségügyi tanáccsal.    

Tovább

Úti neszesszer natúr módra - Természetes védelem, a nyaralás ideje alatt is

 Bőrünk és hajunk egészségének megőrzése a vakáció ideje alatt kiemelt jelentőségű, hiszen a szikrázó napsütés valamint a sós víz, erősen igénybe veheti bőrünket, hajunkat. A natúrkozmetikai készítmények szerelmeseinek a Dr. Organic termékcsalád számos olyan természetes készítményt kínál, amelyek segítségével a haj-és bőrvédelem az utazás alatt is gyerekjáték! Aki bőrproblémákkal küzd, annak érdemes az otthon is használt, szenzitív...

Tovább

Utazás autóval

Utazás autóval

Évente több millió magyar autós indul külföldre, nagy részük a nyári hónapokban lépi át az országhatárt. A nyaralásra azonban készülni kell, hogy elkerülhessük az utazás során felmerülő problémákat.

Utazás autóval

Oltás emlékeztető

A Hepatitisz A és B betegségek ellen hosszú távú, akár 20 évre szóló védettséget szerezhetünk, ha felvesszük az összes előírt oltást. Amennyiben szeretnéd, hogy az első oltás után e-mailben emlékeztessünk a hátralévő oltások időpontjára, akkor használd az oltási emlékeztető szolgáltatásunkat!

LÉPJ BE AZ OLTÁSI EMLÉKEZTETŐBE!

Orvos válaszol

Orvos válaszol

Ha szeretnél felkészülni a nyaralásra egészségügyi szempontból is, de nem találtad meg a szükséges információkat, akkor egyedi kérdéseiddel keresd meg szakértőnket! A személyes kérdezési lehetőség mellett böngészhetsz a korábbi kérdések és az azokra adott válaszok között is.

Orvos válaszol

Oltóhely kereső

Itt megkeresheted a lakóhelyedhez legközelebbi oltóhelyet, amelyet érdemes az utazás előtt minimum hat héttel felkeresned. Ma már országszerte több helyszínen kérhető minden utazási védőoltás!



Időjárás - Seychelle-szigetek


csütörtök

Felhős

-

péntek

Felhős

-

szombat

Felhős

-

vasárnap

Felhős

-