Aktuális
Egészségünk védelmében ült össze újra a Világegészségügyi Közgyűlés
2011-07-18
Szerző: Utazáselőtt.hu
Felszámolni a maláriát, vagy visszaszorítani a kolerát óriási feladat, és hatalmas felelősség is, hiszen emberek ezreinek élete múlhat a helyes stratégia meghatározásán. Ezért a Világegészségügyi Közgyűlés évente értékeli az elvégzett munkát, és újabb részcélokat tűz ki az emberiség egészségének védelmében.
Miért fontos ez?
A Millenniumi Nyilatkozatot 189 ENSZ tagállam hagyta jóvá, 2000-ben. A dokumentum a Fejlesztési Célokat 8 átfogó csoportba sorolja, és 2015-ig, mint megvalósítandó célt határozza meg. Köztük kiemelkedő helyet foglal el a járványok megelőzését, illetve visszaszorítását célzó rész. Ennek a területnek jelentős figyelmet szentelt az idei, 64. Világegészségügyi Közgyűlés.
A becslések szerint 2009-ben 225 millió maláriás megbetegedést jelentettek, és közülük 781 ezer végződött halállal. Az áldozatok többsége 5 évnél fiatalabb gyermek volt. Ez a szám még akkor is óriási, ha tudjuk, hogy a helyzet mára már sokat javult a rovarölő szerrel kezelt ágyhálók használatának terjedésével. Ezek az eszközök azonban nem állnak mindig és mindenhol rendelkezésre. A betegség sikeres kezelésében nagyon fontos a korai diagnózis, Ezért a lehető legkorszerűbb diagnosztikai módszerek elterjedését kell szorgalmazni az időben történő diagnózis felállítása érdekében.
A küldöttek egyetértettek abban is, hogy a kolera még ma is számos országban jelent veszélyt, sőt előfordulása egyre gyakoribb. 2009-ben több mint 220 ezer kolerás megbetegedést jelentettek. Ennek kivédésére megbízható figyelő rendszerre lenne szükség, és javítani kellene a környezetgazdálkodási gyakorlaton: tiszta ivóvizet, szemétszállítást, illetve oltásokat biztosítani a lakosságnak. A kolerához hasonló, ivóvízzel terjedő betegségek összességében több, mint 2 millió ember halálát okozzák évente. A világ lakosságának 13%-a még mindig nem jut megfelelő minőségű ivóvízhez, és a 2008-as adatok alapján 2,6 milliárdan nem rendelkeznek megfelelő illemhellyel, illetve hozzávetőlegesen 1 milliárdan egyáltalán nem használnak illemhelyet. A WC használati arány ma Afrikában 34%-os. A nem megfelelően működő szennyvízelvezető rendszer viszont nemcsak a kolera, hanem a schistosomiasis (vérmétely betegség), a trachoma (granuláris kötőhártya-gyulladás vagy egyiptomi oftalmia), illetve a hepatitis A terjedését is elősegíti.
A Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján legalább 1 milliárd beteg szenved lymphatikus filariasisban, mely egy trópusi betegség, melyet elefántkórként is szoktak emlegetni. Ez a betegség 2009-ben 81 országot érintett. Szintén ebben az esztendőben 244 617 leprás esetet, és 3190 Dracunculus medinensis (medina féreg által okozott) megbetegedést regisztráltak.
Hogyan érinthet ez minket?
Sajnos az egzotikus betegségek nemcsak a fejlődő országok lakóit fenyegetik. Egyre bátrabban utazunk egzotikus és mediterrán országokba felkészületlenül, vagy fogyasztunk élelmiszereket, melyek forrása, illetve minősége bizonytalan. Ennek következtében egyre több utazó tér haza furcsa tünetekkel, és nézhet hosszadalmas kezelés elé, pedig a fertőző betegségek jelentős hányada megelőzhető volna. A malária például tabletta szedésével megelőzhető. A kolera, tífusz és a hepatitis A és B ellen oltással védhetjük magunkat. A megfertőződés esélye realitás! Csupán egy mosatlan gyümölcs, vagy a rosszminőségű csapvízből készített jégkocka is veszélyeket rejthet. Abban az esetben, ha külföldi utazást tervez, érdemes tájékozódni a célországban uralkodó egészségügyi viszonyokat illetően, és 4-6 héttel az utazást megelőzően szakemberhez fordulni. Az egyik leggyakoribb betegségnek a hepatitis A számít. Az egzotikus és a mediterrán területeken is jelen van a vírus. Ezért a hepatitis A elleni védőoltás ajánlott minden ilyen területre utazó számára.
Érdekes tény, hogy a fertőző betegségek és az azokkal gyakran együtt járó lázas, kiszáradásos állapotok az 5 év alatti gyermekek esetében különösen veszélyesek lehetnek, és akár halálhoz is vezethetnek. Az ennél idősebb gyermekeket a különböző balesetek veszélyeztetik leginkább: évente több mint 830 000 gyermek hal meg közúti balesetben, fullad vízbe, szenved égési sérülést, vagy valamilyen mérgezés következtében veszíti el életét. Az utazások során az idegen környezet új helyzeteket, és sokszor veszélyes szituációkat teremthet. Soha ne hagyja a gyermekét felügyelet nélkül, sem a tengerparton, sem a medencében.
Kiemelt témák
Hasonló hírek
A hepatitis bárhol bárkit elérhet!2011. július 28. a Hepatitis Világnapja
2011. július 28-án tartják a negyedik Hepatitis Világnapot. Melyet most először együttműködve valósít meg a Hepatitis Világszövetség (World Hepatitis Alliance - WHA) és az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization - WHO) Az idei kampány üzenete: „Ez a hepatitis... Tudj róla többet! Küzdj ellene! A hepatitis nem válogat!”
Tovább a cikkreTéli utazók ügyeljenek az egészségükre!
Továbbra sem csökken a fertőzötten hazatérő utazók száma!
Tovább a cikkreMediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.
Mediterrán utazás veszélyeiPraktikus tanácsok hajósoknak

Ma már gyakorlatilag bárki benevezhet kisebb-nagyobb hajóutakra, vagy akár saját vitorlást is bérelhet. Még a vezetői engedélyt is meg lehet szerezni 2-3 nap alatt, ha mindenképpen mi magunk szeretnénk uralni a hullámokat, de ha nem vagyunk ennyire bátrak, akár kapitányt is fogadhatunk az útra.
Praktikus tanácsok hajósoknakHepatitis betegség

A hepatitis májgyulladással, májsejtek károsodásával járó betegségek összefoglaló neve. Napjaink legkönnyebben elkapható fertőző betegségei közé tartozik, mely minden kontinensen előfordul. Többféle változata ismert, amelyeket betűjelekkel különítünk el egymástól.
Hepatitis betegségUtazás autóval

Évente több millió magyar autós indul külföldre, nagy részük a nyári hónapokban lépi át az országhatárt. A nyaralásra azonban készülni kell, hogy elkerülhessük az utazás során felmerülő problémákat.
Utazás autóval