Aktuális

Idill a turistacsapda mellett: Lanzarote, Kanári-szigetek

2011-03-16


Szerző: Utazáselőtt.hu


Idill a turistacsapda mellett: Lanzarote, Kanári-szigetek

Több mint 12 millió turista sereglik minden évben a Kanári-szigetekre, ennek ellenére a spanyol paradicsomra még mindig rátalálhatsz, ha tudod, hogyan kerüld el a tömeget.
 

A Kanári-szigeteket „Európa Hawaii-jaként” is szokták emlegetni: egész évben süt a nap, lélegzetelállítóan kék az ég és pompás a vulkanikus tevékenység formálta tájkép. Az olcsó fapados járatoknak köszönhetően ma már bárki számára elérhető az álomnyaralás. Azokat a helyeket azonban, ahol mindent csak nagyon drágán, kimondottan turisták számára árusítanak, érdemes elkerülni.

 

A klisé szerint a szigetek az év minden napján tömve vannak angol party-arcokkal, és idősödő német turistákkal, a parton pedig rengeteg a bömbölő gyerek. A valóságban azonban mindig van arra lehetőség, hogy egy hangulatos kis szigeten lazulj, és élvezd a három “S” faktort: sun, sand, és saltwater. A végén pedig sikerül eljutni olyan helyekre is, amiért megéri majd visszatérni, ráadásul mindezt anélkül, hogy besétálnál a „futószalag-turizmus” turistacsapdáiba. 

 

A nagy nem biztos, hogy jobb is!

 

Lanzarote nem a legnagyobb sziget a spanyol szigetvilágban, de ha az egyik legnagyobb szigetet választod, akkor garantált a „turistaterhelt atmoszféra”. Ha egy olyan kevésbé közkedvelt szigetre utazol, mint Lanzarote, akkor nem kell elviselned az össze-vissza csatangoló buszos turistákat, a tengerparti hotelek sem takarják el előled a napot, és az utcák sem olyan zajosak éjszaka. 

 

A Kanári-szigeteken nem szabad kihagyni az autós barangolást! Az autóbérlés és a benzin  rendkívül olcsó náluk, és nem is tudok egyszerűbb módot elképzelni egy sziget bejárására. Egy kisebb szigeten a kisebb forgalom miatt kényelmesebben tudsz vezetni is.

 

Stílusosan, sportosan

 

Jó pont, hogy Lanzarote szigetén bármilyen variációban nyaralhatsz: választhatod a luxus kategóriájú all-inclusive csomagot, vagy akár a kis költségvetésű do-it-yourself utazást is. A sportközpontok csúcskategóriás sportklubokkal várnak, a helyiektől pedig nyugodtan bérelhetsz tengerparti apartmant.

 

Én az utóbbit választottam, és La Santában, egy kis halászvárosban vertem tanyát, a sziget észak-nyugati oldalán (autóval 30 percre van a reptértől). A városka híres világszínvonalú szörf és biciklis edzéseiről, a terület valóságos oázisa az outdoor sportok kedvelőinek.  Az eget szárnyaló siklóernyők népesítik be, az utcákat pedig biciklisták. A legtöbb nyaraló ki is próbál valamilyen sportot, és ellátogat valamelyik szörf iskolába, melyek virágkorukat élik Famara hosszú, homokos partján. 

 

Ráadásul az itteni szörfiskolák és táborok közel a legolcsóbbak a világon. A legtöbb ilyen szállást és transzportot is kínál a sportoktatás mellé.

 

Az itteni élet a legjobb: a víz meleg, mint a többi szigetnél, de nincsen zsúfoltság, és nincs annyi ember sem – vallják a helyiek. A turizmus szintje még elfogadható, és kezelhető, a helyiek barátságosak.

 

Látnivalók: barlangoktól a kaktuszokig

 

Lanzarote, Nemzeti park

A tengerparton és az azon megtörő hullámokon kívül a sziget fő attrakciója a Timanfaya National Park Jurassic- szerű tájképe, Jameos del Agua és Cueva de los Verdes föld alatti vulkáni üregei, és a Jardin de Cactus, melyet egy legendás  helyi építész, Cesar Manrique épített.

 

A nagyobb látnivalóknál, mint a Timanfaya és a barlangok, érkezz korán, vagy csak a turistahullám levonulása után. A legjobb, ha veszel egy mindenre érvényes jegyet, amivel bárhová bemehetsz.(Ezt minden jegyirodában árulják.)

 

Orzola északi részén kellemesebben töltheted a délutánt, mintha Arrecif forgalmas utcáin bolyonganál, vagy a zsúfolt Puerto Del Carmen parton próbálkoznál.
Orzola-ból óránként indul komp a La Graciosa nevű kis szigetre is: a hely kitűnő lehetőség a relaxációra, ha van egy szabad délutánod és a szél sem fúj. A Teguise –i Sunday market tele van helyi termékkel, mint például a friss házi sütemények.
Végül a borvidék központi bodegájában a pincészet egész nap, sőt kora este is nyitva van, és kínálja a vulkanikus talajon érett szőlőből préselt nedűt. 

 

Találd meg a helyed!

 

Az igazság az, hogy a party-őrültek, a tömeg és a zsúfolt strandok azért itt is megtalálható, de a többi szigettel ellentétben itt könnyedén el tudsz vonulni. Élj úgy, mint egy helyi, és fedezd fel a tengert. Add át magad a látványnak, és ne állíts fel fontossági sorrendet. Próbálj ki egy új sportot, de csak a hecc kedvéért. Végül a lényeg: törekedj minőségre, és ne mennyiségre. 

 

Ha mégsem kedvelnéd meg a szigetet, annak csak a rossz időjárás lehet az oka, de a rossz idő itt legalább olyan ritka, mint Hawaii-n.

 

A spanyol és az olasz partoknak Te sem tudsz ellenállni? A hepatitis vírusa közepesen elterjedt ezekben az országokban, érdemes elővigyázatosnak lenni.  Kérj hepatitis A és B elleni védőoltást, ha nyaralni indulsz! 
 


Kiemelt témák

Hasonló hírek

Kanyaróveszélyben a sportok európai szerelmesei

Kanyaróveszélyben a sportok európai szerelmesei

Az európai egészségügyi hatóságok véleménye szerint komoly fenyegetést jelent a sportrajongók számára az idei év két nagyszabású, európai sporteseménye. Az átoltottság alacsony szintje miatt ugyanis könnyen újra felütheti fejét a kanyaró az Olimpián és a Futball Európa Bajnokságon.

Tovább a cikkre

Az utazók negyede köt utasbiztosítást, ugyanakkor a védőoltásokra csak 2 százalékuk költ!

Az utazók negyede köt utasbiztosítást, ugyanakkor a védőoltásokra csak 2 százalékuk költ!

A szállásfoglalásra és a biztosításra ügyelünk, viszont az egészségmegőrzésre nem – röviden ennyiben összegezhetnénk a KutatóCentrum online villámkutatásának eredményeit, amelyet a felnőtt lakosság körében végeztek az utazási szokásokkal kapcsolatban. Ebből kiderült, hogy a vakációra készülők közül sokan önállóan, előre foglalnak szállást (54%), több, mint negyedük balesetbiztosítást is köt, viszont  védőoltást csupán elenyésző hányaduk vesz fel.  

Tovább a cikkre

Hepatitis betegség

Hepatitis betegség

A hepatitis májgyulladással, májsejtek károsodásával járó betegségek összefoglaló neve. Napjaink legkönnyebben elkapható fertőző betegségei közé tartozik, mely minden kontinensen előfordul. Többféle változata ismert, amelyeket betűjelekkel különítünk el egymástól.

Hepatitis betegség

Országajánló

Spanyolország

A megunhatatlan Spanyolország
 
Kevés színesebb és vonzóbb ország van Európában, mint Spanyolország. Az Ibériai-félsziget nagyobbik államában mindenki megtalálja azt, amiért életében legalább egyszer el kell ide látogatnia. Legendás építészeti remekek, híres múzeumok, csodálatos tengerpartok ugyanúgy vonzzák ide a turistákat és utazókat, mint legkülönbözőbb sportok – gondoljunk csak a futballra, a valenciai versenypályára és még sorolhatnánk – vagy csak egyszerűen a mediterrán hangulat.
 
A célpontok is olyan sokszínűek, mint maga... Spanyolország