Aktuális

Kanyarójárvány Balin

2014-01-24


Szerző: Glázer Tamás


 Az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) kanyaró figyelmeztetést adott ki Indonézia területére, miután két Baliról hazatért utazó fertőzést indított el Texasban.

 

 

 

 Az amerikait megelőzte egy november közepén tett ausztráliai bejelentés, az ottani egészségügyi szervek 11 utazónál mutatták ki a kórokozót. A hordozók mindannyian Bali szigetéről tértek vissza, így az ausztrál egészségügyi hatóságok azonnal javasolták az odautazóknak, hogy mindenképpen győződjenek meg a védőoltás meglétéről, szükséges esetben pedig vegyék fel a kanyaró elleni vakcinát. A Egészségügyi Világszervezet (WHO) a tavalyi év januárja és novembere közötti időszakban 6300 kanyarós esetet regisztrált Indonéziában. A helyi hatóságok folyamatosan oltják a lakosságot, de figyelmeztető jel, hogy míg 2010-ben az egy évnél fiatalabb gyermekek 80 százaléka kapta meg a vakcinát, addig ez az érték 2011-ben már csak 74 százalék volt. Az ország bizonyos területein jelentősen alacsonyabb az átoltottság az átlagnál.


Kiemelt témák

Hasonló hírek

Kiderítették mi okozza jetlag jelenséget

 Az Oxfordi Egyetem kutatói úgy vélik, kiderítették, miért is tart olyan sokáig, míg egy hosszabb utazást követően szervezetünk alkalmazkodik az új időzónához. Azt állítják, megtalálták azokat a „molekuláris fékeket”, amelyek az ún. „jetlag”-et okozzák.  

Tovább

Utazásra nem javasolt országok – Mit kockáztatunk az utazással?

 Néhány hete a Külügyminisztérium az utazásra nem javasolt országok és térségek közé sorolta Egyiptomot. Ezzel a biztonsági kategóriával számos desztináció esetén számolnunk kell. (A teljes lista itt található.) Nagyon fontos, hogy azok az utazók, akik a felsorolt országok valamelyikébe tervezik pihenésüket, tisztában legyenek a rájuk vonatkozó útlemondási és biztosítási tudnivalókkal.    

Tovább

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Utazás autóval

Utazás autóval

Évente több millió magyar autós indul külföldre, nagy részük a nyári hónapokban lépi át az országhatárt. A nyaralásra azonban készülni kell, hogy elkerülhessük az utazás során felmerülő problémákat.

Utazás autóval

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Országajánló

Thaiföld

Thaiföld Malájziával, Burmával, Laosszal és Kambodzsával határos. Az ország négy fő részre tagolt: a Chao Phraya folyó termékeny, középső síkságai; a 300 méter magas északkeleti fennsík szegényebb régiója; észak-Thaiföld termékeny völgyei és hegyei; és a déli félsziget esőerdei. A legmagasabb hegycsúcs a Chiang Mai provinciában található 2596 m magas Doi Inthanon.

Az ország területének negyedét monszun- és esőerdők borítják, de rengeteg gyümölcs-, bambusz- és trópusi keményfa is nő Thaiföldön. 66 nemzeti parkja és 32... Thaiföld

Egészségügyi információk országok szerint