Aktuális

Utazókkal érkezett New Yorkba a kolera

2011-02-18


Forrás: Fotó: sxc.hu

Szerző: Utazáselőtt.hu


Utazókkal érkezett New Yorkba a kolera

Járvány előszele New York városában: eddig 3 kolerás megbetegedést regisztráltak.

 

Az érintettek ma már jó egészségnek örvendhetnek. Hála a korai diagnózisnak és a korszerű gyógyszeres kezelésnek. A kolera baktérium Dominikáról érkezett a szinglik városába. Az áldozatok azért utaztak a Dominikai Köztársaságba, ahol jelenleg is tart a járvány, hogy részt vegyenek egy esküvői szertartáson.

A múlt hónapban Bostonban is regisztráltak 4 kolerás megbetegedést.

A kolera járvány tavaly októberben kezdődött Haitin, ahonnan gyorsan átterjedt a szomszédos Dominikára. Haitin már több mint 3600 ember halt meg a betegség
következtében. A szennyezett vízzel és élelmiszerekkel terjedő kórokozó erős hasmenést, hányingert és görcsöket okozhat, a fertőzés gyors kiszáradáshoz vezethet.

Megelőzésére létezik vakcina, mely 60-70%-os védettséget biztosít. E mellett
azonban még feltétlenül szükséges betartani az olyan alapvető higiéniai előírásokat,
mint a gyakori kézmosás, illetve kerülni az olyan élelmiszereket, amelyek valamilyen
módon szennyeződhettek.
 

A hepatitis B fertőzés közvetítője lehet véletlenszerű karcolás, piercing berakatás, akupunktúrás kezelések, sebészeti, fogászati beavatkozás, közös eszközök tárgyak (pl.: fogkefe, borotva, körömvágó olló) használata is. Léteznek olyan országok, ahol nagyon sok hepatitis B fertőzött él, így sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy te is találkozol a vírussal.
 


Kiemelt témák

Hasonló hírek

Kanyaróveszélyben a sportok európai szerelmesei

Kanyaróveszélyben a sportok európai szerelmesei

Az európai egészségügyi hatóságok véleménye szerint komoly fenyegetést jelent a sportrajongók számára az idei év két nagyszabású, európai sporteseménye. Az átoltottság alacsony szintje miatt ugyanis könnyen újra felütheti fejét a kanyaró az Olimpián és a Futball Európa Bajnokságon.

Tovább a cikkre

Az utazók negyede köt utasbiztosítást, ugyanakkor a védőoltásokra csak 2 százalékuk költ!

Az utazók negyede köt utasbiztosítást, ugyanakkor a védőoltásokra csak 2 százalékuk költ!

A szállásfoglalásra és a biztosításra ügyelünk, viszont az egészségmegőrzésre nem – röviden ennyiben összegezhetnénk a KutatóCentrum online villámkutatásának eredményeit, amelyet a felnőtt lakosság körében végeztek az utazási szokásokkal kapcsolatban. Ebből kiderült, hogy a vakációra készülők közül sokan önállóan, előre foglalnak szállást (54%), több, mint negyedük balesetbiztosítást is köt, viszont  védőoltást csupán elenyésző hányaduk vesz fel.  

Tovább a cikkre

Hepatitis betegség

Hepatitis betegség

A hepatitis májgyulladással, májsejtek károsodásával járó betegségek összefoglaló neve. Napjaink legkönnyebben elkapható fertőző betegségei közé tartozik, mely minden kontinensen előfordul. Többféle változata ismert, amelyeket betűjelekkel különítünk el egymástól.

Hepatitis betegség

Orvos válaszol

Orvos válaszol

Ha szeretnél felkészülni a nyaralásra egészségügyi szempontból is, de nem találtad meg a szükséges információkat, akkor egyedi kérdéseiddel keresd meg szakértőnket! A személyes kérdezési lehetőség mellett böngészhetsz a korábbi kérdések és az azokra adott válaszok között is.

Orvos válaszol

Időjárás - Zanzibár (Tanzánia)


csütörtök

Felhős

-

péntek

Felhős

-

szombat

Felhős

-

vasárnap

Felhős

-