Aktuális

India és Malaysia fellendítené a falusi turizmust

2009-09-17


Szerző: Utazáselőtt.hu


India és Malaysia fellendítené a falusi turizmust

India és Malaysia megbeszéléseket folytat arról, hogy közösen reklámozzák a falusi turizmust, mely ezáltal egy divatos kikapcsolódási formává válhatna a nyaralók körében. 

A maláj Idegenforgalmi Miniszter Datuk Seri Dr Ng Yen Yen, aki jelenleg Indiában tartózkodik, egy megbeszélésen vetette fel a falusi úgynevezett „homestay” turizmus ötletét indiai kollégájának, Kumari Selja-nak. Dr Ng, aki azért utazott Indiába, hogy Malaysiát, mint vonzó célpontot hirdesse az ország lakosai körében, azt mondta, hogy jelenleg 146 olyan vidéki vendéglátó van Malaysiaában, akik kalandos vidéki tartózkodás hirdetnek külföldiek számára, és ez elsősorban az Európaiak körében igen kedvelt. Arról is beszélt, hogy a H1N1 számukra is problémát jelentett, de a turizmus szektorban nem érzékeltek olyan gondokat, mint amit az előzetes várakozások ígértek, sőt a januártól júliusig tartó időszak bevételei 3,9 százalékkal felülmúlták az egy évvel korábbi értékeket. Becslések szerint a tavalyi évben 22 millió turista látogatta meg Malaysiát, melyből 500 ezren érkeztek Indiából, és ezt számot az idei évben további 100 ezerrel szeretnék bővíteni. A múlt évben az Indiából érkezők közel 80 milliárd forintnak megfelelő ringgit-et költöttek el. Dr Ng ezért Delhiben útjára indította a „véget nem érő élmények” szlogennel futó reklámkampányt, hogy még több Indiait csábítsanak az országba.


Kiemelt témák

Hasonló hírek

Mit tegyünk, vagy ne tegyünk a bőröndbe? – gyakorlati tippek a helytakarékosság jegyében

 A nyaralás előtti pakolás sokaknak bosszúságot okoz, amit a légitársaságok poggyászra vonatkozó súlykorlátozásai sem tesznek könnyebbé. Sajnos el kell fogadnunk a tényt, hogy nyaralásunkra nem tudjuk a ruhásszekrényünk és cipős fiókunk egész tartalmát magunkkal vinni! Az alábbi praktikák segítségével viszont egyszerűen kiválogathatjuk azokat a darabokat, amikre valóban szükségünk lesz, és azokat is, amiket jobb, ha otthon hagyunk.    

Tovább

Koronavírus Magyarország

Koronavírus

 Már van magyarországi fertőzött. A koronavírus egy új vírus, mely foglalkoztatja a világot 2020 év elején. Senkit ne tévesszenek meg az álhírek, kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjon. Cikkünkben megmutatjuk mely oldalakat érdemes rendszeresen felkeresni, hogy naprakészek legyünk.

Hihető információk a koronavírusról

Szexturizmus

Szexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.

Szexturizmus

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Utazás kedvencekkel

Utazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.

Utazás kedvencekkel

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Országajánló

Malajzia

A Délkelet-Ázsiában elhelyezkedő - elsősorban szigeteiről, homokos tengerpartjairól, búvár paradicsomairól és dzsungeleiről híres - Malájzia két fő részre osztható, a félszigeti és a borneói területekre. A félsziget déli csücskén fekszik Szingapúr, ami egykor Malájziához tartozott, északon pedig Thaiföld határolja. Keleten és nyugaton az óceán veszi körül. Borneón két tartományra oszlik, Sarawak és Sabah, amiket a Brunei szultánság választ el egymástól. Borneó többi része Indonéziához tartozik.
Közegészségügyi állapotok és... Malajzia