Kenyai zavargások. Utazási betegségek, ajánlott védőoltások, gyógyszerek Kenyába, Tanzániába ás Zanzibárra
Aktuális
Azonos védőoltások ajánlottak Kenyába, Tanzániába és Zanzibárra
2008-01-10
Az utóbbi hetek kenyai zavargásai nyomán a Kenyába készülők nagy része átfoglalta az útját. Többen érdeklődtek arról, hogyan kell felkészülni egészségügyi szempontból Tanzániára és Zanzibárra.
A legtöbb utazó Zanzibár és Tanzánia mellett döntött, hiszen a tanzán nemzeti parkok a kenyai szavannákhoz hasonló élményt nyújtanak a szafarira készülőknek, míg az afrikai kis sziget csodás, fehér homokos partjai azoknak az igényeit is kielégítik, akik inkább trópusi fürdőhelyre vágyakoznak.
Kenya helyett Zanzibár, Tanzánia lehet az úti cél
Az Egészségtudatos Utazásért Program keretében a sajtó segítségével szeretnénk tájékoztatni a kenyai utazásukat módosító turistákat az új úti célpontok egészségügyi körülményeiről. Mindazok, akik a kenyai utazásukra már felkészültek egészségügyi szempontból is, nyugodtan utazhatnak mindkét helyszínre, Zanzibárra és Tanzániába is. Mindhárom helyszín esetében ugyanis hasonló egészségügyi veszélyekre számíthatnak a turisták.
Várható betegségek Zanzibárban és Tanzániában
Mindenhol számolni kell a hepatitis A és B okozta megbetegedés veszélyével, gyakoriak a malária és a hastífusz járványok, valamint ezeken a helyeken még nem tűnt el a kolera sem. Mindazok, akik szafarira is készülnek, az állatokkal való közvetlen kapcsolat miatt a veszettség elleni oltást is adassák be. Mind Kenya, mind pedig Tanzánia rossz higiénés körülményekkel rendelkezik, a csapvízzel még fogat sem ajánlott mosni. A lakosság körében mindenhol gyakoriak a járványok és a megbetegedések, ezért érdemes védőoltásokkal felkészülni az utazásra. Ajánlatos legalább egy hónappal az utazás előtt orvoshoz fordulni, hogy a védőoltások nyomán kialakuljon a szervezet megfelelő védettségi szintje.
Ajánlott védőoltások és gyógyszerek a Tanzániába vagy Zanzibárba utazóknak
A legtöbb hepatitis A és B okozta megbetegedés az afrikai régió középső területein Tanzánia, Zanzibár és Kenya területén fordul elő, ezért az idekészülők mindenképpen kérjenek háziorvosuktól hepatitis A és B elleni védőoltást. A teljes oltási sor felvételével több évtizedre szóló védettség szerezhető. Nem szabad elhanyagolni a hastífusz elleni védekezést sem, a védőoltással mintegy három évre szóló védettség biztosítható. A sárgaláz elleni oltás tíz évig nyújt védettséget. Nagyon fontos a malária elleni védekezés is: ajánlott egyrészt mechanikai úton védekezni, azaz viseljünk hosszú ujjú ruházatot, szabadon lévő testrészeinket kenjük be szúnyog elleni védőkrémmel, éjjel pedig moszkitóháló alatt aludjunk. A megfelelő öltözék mellett a malária megelőzésének leghatékonyabb módja megfelelő gyógyszer alkalmazása. Mielőtt döntenénk, kérjük ki orvosaink tanácsát, a készítmények ugyanis a napozásra és alkoholfogyasztásra vonatkozó előírásaikat tekintve eltérnek egymástól, illetve néhány készítmény ellen a maláriaparaziták egy része már érzéketlen, így a fertőzés megelőzésében nem lesznek hatékonyak.
Ha mégsem Afrika az úti cél…
Azok, akik Kenyára gondosan felkészültek egészségügyi szempontból is, és már megkapták a szükséges védőoltásokat, bátran elutazhatnak Tanzániába és Zanzibárra is. Azoknak az utazóknak, akik eddig nem fordítottak figyelmet erre, érdemes minél előbb felkeresniük a háziorvosukat vagy a hozzájuk legközelebb eső oltóközpontot. Azok, akik Kenya helyett Dél-Amerikát, Ázsiát vagy a Karib-szigeteket választják új úti célpontnak, mindenképpen tájékozódjanak az adott országba javasolt védőoltásokról és gyógyszerekről.
Szólj hozzá Te is!
Kiemelt témák
Hasonló hírek
Az 5 legveszélyesebb fertőző betegség
A legveszélyesebb betegségekről mindenki azt gondolja, hogy elsősorban a fejlődő országok mérhetetlen szegénységben élő lakosait fenyegetik. A tények azonban azt támasztják alá, hogy a fertőző betegségek nem válogatnak: a gazdaságilag fejlett országok turistái, akik az egzotikum kedvéért akár a világ másik végére is elutaznak, szintén veszélyben lehetnek.
TovábbEgészségünk védelmében ült össze újra a Világegészségügyi Közgyűlés
Felszámolni a maláriát, vagy visszaszorítani a kolerát óriási feladat, és hatalmas felelősség is, hiszen emberek ezreinek élete múlhat a helyes stratégia meghatározásán. Ezért a Világegészségügyi Közgyűlés évente értékeli az elvégzett munkát, és újabb részcélokat tűz ki az emberiség egészségének védelmében.
Tovább a cikkreJárványfigyelő
Járványfigyelő
Járványfigyelő szolgáltatásunkban pontosan tájékozódhatsz arról, hogy a világon éppen melyik országban milyen járvánnyal vagy betegséggel kell számolnia az odautazóknak. Ha éppen valamelyik érintett országba készülsz, akkor mindenképpen olvasd el a forráslinkeken keresztül elérhető eredeti híradást, és látogass el a legközelebbi oltóközpontba!
TovábbSzexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.
SzexturizmusMediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.
Mediterrán utazás veszélyeiUtazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.
Utazás kedvencekkelUtazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.
Utazás gyerekekkelBetegségek és oltások
Hepatitis A
A hepatitis A betegség olyan fertőző, vírus által terjesztett betegség, amely a világ számos országában előfordul. A hepatitis A vírus széklettel ürül, és a szájon keresztül fertőzi meg az újabb betegeket, így terjedése rendkívül egyszerű.
A kórokozó mosatlan, trágyázott zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertőzött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett tengeri állatokból készült nyers vagy nem eléggé átfőtt tengeri ételekkel, vagy palackozatlan vízzel kerül a szervezetbe.
A fertőzés kialakulásához elég, ha egy fertőzött ember él a környezetünkben, és az valamilyen módon, akár a mosatlan kezével megérinti azokat a tárgyakat vagy élelmiszereket, amelyeket a szánkba veszünk.
Hepatitis A elleni védőoltás
Kinek lehet beadni a hepatitis A elleni védőoltást? Mikor kell beadni a védőoltást és mennyi időre szól? Olvass tovább...
tovább

Kommentek
Utazáselőtt.hu admin (Molnar JAnos részére)
2009.10.18 14:50
Kedves Molnár János! Kérjük, hogy kérdésével bátran forduljon közvetlenül orvos szaktanácsadónkhoz. A linkre kattintva találja az Orvos válaszol rovatunkat, ahol online válaszol kérdésére szakértőnk: http://utazaselott.hu/orvos-online-gyik.html Köszönjük!
Molnar JAnos
2009.10.16 22:36
Udv! En Kenyaba terveztem menni februarban. Azt kerdeznem, hogy akkor hany nap alatt tudnam megkapni az osszes oltas? Gondolom 1 nap nem eleg hozzajuk....Es mennyibe kerulne ez onoknel?Milyen mellekhatasi lehetnek?