Aktuális

Nincsenek fertőzések az árvíz után – WHO dicséret Thaiföldnek

2012-02-22


Forrás: Fotó: sxc.hu

Szerző: Utazáselőtt.hu


Nincsenek fertőzések az árvíz után – WHO dicséret Thaiföldnek

Dicséretben részesítette Thaiföldet az Egészségügyi világszervezet, a WHO. Az országnak ugyanis sikerült elejét venni az áradásokat általában követő fertőzések megjelenésének. Mint ismeretes Thaiföldet története eddigi legsúlyosabb árvize sújtotta idén nyáron és ősszel.
 

Dr Samlee Plianbangchang, a WHO Kelet-Ázsiáért felelős igazgatója úgy nyilatkozott, hogy az áradások júliusi kezdete óta ebben a hónapban nevezhető először normálisnak a helyzet Thaiföldön. Ugyanakkor az ország hatékony egészségügyi rendszere sikeresen vette elejét az ilyen természeti csapásokkal szinte minden esetben együtt járó, víz által terjesztett fertőzések kitörésének. Bár a thai kórházak és közegészségügyi központok egy részét szintén elérte az áradás, a rendszer működése továbbra is zökkenőmentes maradt és tökéletesen megoldotta az áldozatok gyógyszerrel és tiszta ivóvízzel történő ellátását.

 

Dr. Plianbangchang és Thaiföld Egészségügy minisztere, Witthaya Buranasiri hivatalos megbeszélésükön úgy döntöttek, hogy ezt a tényt kommunikálni fogják az turisták és a befektetők felé is. A megfigyelési időszak lezárulta és az eredmények összegzése után a thai Egészségügy minisztérium egy vészhelyzetek kezeléséről szóló, konferencián szeretné megosztani tapasztalatait a régió többi országával. Az esemény előreláthatólag jövő márciusban, Thaiföldön lesz.    
 


Kiemelt témák

Hasonló hírek

Vízzel közvetített fertőzések kitörésétől tartanak Thaiföldön

Vízzel közvetített fertőzések kitörésétől tartanak Thaiföldön

Az egzotikus ország egészségügyi hatósága az árvizek előfordulása miatt járványok kialakulásától tart  

Tovább a cikkre

Thaiföld még nincs túl a katasztrófán

Thaiföld még nincs túl a katasztrófán

Annak ellenére, hogy a több hetes pusztító áradást követően mára a víz jelentős mértékben visszahúzódott Bangkok egyes részein, és az érintett tartományok száma 20-ra csökkent, még mindig több mint 5.3 millió ember életét határozza meg nap mint nap a vízözön. A krízis vége még messze van. A Thai kormány adatai szerint a halottak száma 594, és továbbra is emelkedik.

Tovább a cikkre

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Orvos válaszol

Orvos válaszol

Ha szeretnél felkészülni a nyaralásra egészségügyi szempontból is, de nem találtad meg a szükséges információkat, akkor egyedi kérdéseiddel keresd meg szakértőnket! A személyes kérdezési lehetőség mellett böngészhetsz a korábbi kérdések és az azokra adott válaszok között is.

Orvos válaszol

Oltás emlékeztető

A Hepatitisz A és B betegségek ellen hosszú távú, akár 20 évre szóló védettséget szerezhetünk, ha felvesszük az összes előírt oltást. Amennyiben szeretnéd, hogy az első oltás után e-mailben emlékeztessünk a hátralévő oltások időpontjára, akkor használd az oltási emlékeztető szolgáltatásunkat!

LÉPJ BE AZ OLTÁSI EMLÉKEZTETŐBE!