Aktuális

Ne legyél beteg utazó!

2013-03-26


Szerző: Gódor Kitti


Jobb félni, mint megijedni! – tartja a mondás. A határon túli utazásokra ez különösen igaz, hiszen néhány apró óvintézkedés betartásával kellemesebbé tehetjük vakációnkat és olyan betegségeket is elkerülhetünk, mint például a hepatitis A és B fertőzés, a malária vagy éppen a hastífusz.
 

Előkészületek


Egy-egy külföldi nyaralást általában minden pihenésre vágyó tudatosan megtervez. Gondoljunk csak az úti cél és a szállás gondos kiválasztására, a repülőjegy lefoglalására, vagy éppen a biztosítás megkötésére. Ebben az előkészületi időszakban az egészségügyi felkészülésre egyáltalán nem, vagy csak minimális figyelmet fordítunk, holott a felelősségteljes utazáshoz ez is hozzátartozik. Az egészségügyi felkészülésről – még a teljesen egészségeseknek is – gondoskodni kell.
 

Védőoltások
 

Első lépésként érdemes a célországra vonatkozóan ismerni a javasolt, illetve a kötelező oltások listáját. Dr. Béres Zsuzsanna az Intermed Oltóközpont vezetője elmondta, hogy „az alapoltások közé a hepatitis A és B, a tetanus 3-as kombináció valamint az influenza elleni oltás sorolható. Ezen kívül az úti cél, az életkor, a tartózkodás hossza, a korábbi oltások megléte illetve hiánya, az ottani aktivitás jellege határozza meg azt, hogy pontosan milyen oltások lennének javasoltak az utazó számára. Az életkor azért fontos, mert akik 28 évnél fiatalabbak, azok már kötelezően be lettek oltva hepatitis B ellen.” Az influenzát sem célszerű könnyelműen venni, érdemes ezt az oltást is kérni, hiszen a hosszú repülőút, a zsúfolt fedélzet kedvez a kórokozók terjedésének! Ha már beoltattuk magunkat, akkor se feledkezzünk meg arról, hogy egyes oltások ismétlése is szükséges lehet.  „A vakcinák közül a legrövidebb védettséget a tífusz oltás adja, ez 3 év. Az influenza elleni védőoltás felvétele pedig évente javasolt, hiszen a benne levő törzseket az előző évi figyelőszolgálat adatai alapján cserélik. A hepatitis vakcina – amennyiben valaki a teljes oltási sort megkapta – vélhetően már egy életen át véd minket. A teljes oltási sor hepatitis A ellen 25 évre jelenthet védelmet. A tetanusz kombináció illetve a sárgaláz vakcina 10-10 évig nyújt védettséget.” – tájékoztat a doktornő.
Érdemes tehát beruházni a szükséges oltóanyagokra, hiszen a megelőzésre szánt összeg elenyészik az esetleges megbetegedések kezelési ára mellett, „jutalomként” pedig gondtalanul pihenhetünk.
 

„Úti patika”

A védőoltások mellett nagyon fontos, hogy a vakáció ideje alatt is rendelkezésünkre álljanak az alapvető gyógyszereink. Éppen ezért ajánlatos összeállítani egy egyénre szóló egészségügyi csomagot, amiben a legszükségesebb gyógyszerek találhatók:
fájdalom-lázcsillapító, gyulladáscsökkentők,  hasmenés ellenes készítmények (erős hasmenés esetén só és elektrolitpótlásra javasolt por, oldat készítéséhez), görcsoldók, allergiát kezelő szerek, égési és napégési tüneteket csökkentő készítmények, megfázás, szénanátha esetére orrspray  és torokfertőtlenítő, sérülés esetére sebfertőtlenítő és kötszer, sebtapasz,  izomhúzódásra való kenőcs és szemcsepp, valamint a rendszeresen szedett gyógyszerek (ha vannak)
A különböző orvosságok mellett, azok mennyisége is nagyon lényeges. Fontos, hogy annyit vigyünk ezekből magunkkal, ami a nyaralás végéig elegendő. Természetesen akkor sincs nagy baj, ha a fentiek közül valamelyik otthon marad. Dr. Béres Zsuzsanna szerint, manapság már „A legelmaradottabb országokra is jellemző, hogy vannak üzletemberek számára kialakított negyedek, ahol gyakorlatilag minden elérhető, beleértve a megfelelő szintű egészségügyi ellátást is.”A legjobb megoldás azonban mégis az, ha az alapvető gyógyszerekért nem kell a patikába rohannunk, hanem kéznél vannak a kistáskánkban.
 

Speciális esetek

Sokan utaznak napjainkban valamilyen krónikus betegséggel, amely lehet, hogy folyamatos gyógyszerezést tesz szükségessé, illetve bizonyos készítmények hiánya, akár életet veszélyeztető állapotot is okozhat. Gondoljunk csak az inzulinra szoruló cukorbetegekre. Az ő esetükben célszerű a reptéri követelményeknek is utánanézni, mert így elkerülhetőek az esetleges kellemetlenségek. A Budapest Airport hivatalos honlapján található információk szerint „a kézitáskában felvihetjük a fedélzetre az út során szükséges gyógyszereket, diabetikus termékeket. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a biztonsági átvizsgáláson ezek eredetét, használatuk szükségességét is igazolni kell.” Bizonyos készítmények csak megfelelő orvosi igazolással léphetik át az országhatárokat. Folyékony vagy krémes állagú gyógyszereket az utas nevére kiállított orvosi recept bemutatása mellett, tartalomtól függetlenül felvihetők az utastérbe. Célszerű magyar és angol nyelvű igazolást is kérni, hogy a folyékony gyógyszerek és egyéb orvosi szerek szállítása a visszaúton is gördülékenyen menjen. A szakember szerint „tanácsos arra is figyelni, hogy az egyes készítmények tárolása milyen hőmérsékletet igényel, hiszen ezeknek a kívánalmaknak is meg kell felelni.”
Az inzulint használókra is hasonló szabályozás vonatkozik: „az inzulin és a tűk felvihetők az utas nevére kiállított orvosi recept vagy gyógyszerészi igazolás bemutatása mellett a fedélzetre.” – olvashatjuk a Liszt Ferenc Repülőtér honlapján. Szintén orvosi recept, vagy gyógyszerészi igazolás kíséretében használhatják inhaláló készüléküket az utastérben, az erre rászorulók.
A különböző típusú táplálkozásallergiákban szenvedőknek nem kell különösebben odafigyelniük betegségükre nyaralásuk során, mint egyébként. Az Oltóközpont vezetője szerint „ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk egy-egy vakáció alatt, mint amik az itthoni körülmények között is betartandóak.”
 


Kiemelt témák

Hasonló hírek

Mit tegyünk, vagy ne tegyünk a bőröndbe? – gyakorlati tippek a helytakarékosság jegyében

 A nyaralás előtti pakolás sokaknak bosszúságot okoz, amit a légitársaságok poggyászra vonatkozó súlykorlátozásai sem tesznek könnyebbé. Sajnos el kell fogadnunk a tényt, hogy nyaralásunkra nem tudjuk a ruhásszekrényünk és cipős fiókunk egész tartalmát magunkkal vinni! Az alábbi praktikák segítségével viszont egyszerűen kiválogathatjuk azokat a darabokat, amikre valóban szükségünk lesz, és azokat is, amiket jobb, ha otthon hagyunk.    

Tovább

Vigyázzunk a kutyákkal! – a veszettség megelőzéséről

 A kutyák rendszeres védőoltása lehet a kulcsa a veszettség megállításának – közölte az Egészségügyi Világszervezet szeptember végén a veszettség világnapján. A veszettség több, mint 60 000 ember halálát okozza évente, többnyire gyermekekét.    

Tovább

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Utazás autóval

Utazás autóval

Évente több millió magyar autós indul külföldre, nagy részük a nyári hónapokban lépi át az országhatárt. A nyaralásra azonban készülni kell, hogy elkerülhessük az utazás során felmerülő problémákat.

Utazás autóval

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Országajánló

Olaszország

Az édes élet csupán néhány óra autóval
 
Dolce vita. Ez Olaszország. A tiszta tenger és Európa legszélesebb homokos partjai, ahol a napernyők tarkán sorakoznak végeláthatatlan sorban egészen a hullámok pereméig. Olaszország mind a tengert, mind a hegyeket, mind pedig a művészeteket kedvelő turisták utazásának célpontja. Az olasz csizma szárát körülölelő tengerpart, az ország északi részén elterülő Alpok és az országon végighúzódó Appennin-hegység, valamint a városok ókori és középkori emlékei rengeteg látnivalót és kikapcsolódási... Olaszország

Egészségügyi információk országok szerint