Utazási betegségek

O’Nyong Nyong vírus betegség (ONN láz)

Szúnyogok terjesztik az O"Nyong Nyong vírusát

Vírusfertőzés által okozott lázas megbetegedés, mely Ugandában és a szomszédos országokban, fordul elő.


O’Nyong Nyong vírus betegség (ONN láz)


Elterjedtség Vírusfertőzés által okozott lázas megbetegedés, mely Ugandában és a szomszédos országokban, fordul elő.

Panaszok, tünetek

  • A lappangási idő kb. 8 nap.
  • Ezt követően hirtelen kialakuló magas láz, orrvérzés, erős arthralgia alakul ki, mely elsősorban a térdeket, csuklókat és a könyököket érinti. Az érintett ízületekben folyadék jelenhet meg.
  • A betegség kb. negyedik napján, az arcon kezdődve maculo-papulosus rash fejlődik ki, mely lefelé terjed és kb. 1 hét alatt halványodik el.
  • A szem kötőhártyáján bevérzés is kialakulhat.
Kórokozó
  • Egy vírusfajta (ún. alphavírus)
Átvitel
  • A vírust szúnyogok terjesztik (Anopheles)
Hosszú távú hatása
  • Elhúzódó izületi fájdalom maradhat vissza
Kik kaphatják meg
  • Olyanok, akik fertőzött területen élnek, illetve tartózkodnak. Kizárólag emberi megbetegedésről van szó.
Gyógyítás
  • Csak tüneti gyógyítás lehetséges
Megelőzés
  • Szúnyogcsípés elleni védekezés




Kiemelt témák

Hasonló hírek

Veszélyes parazitával fertőződtek az utazók Malajziában

Veszélyes parazitával fertőződtek az utazók Malajziában

Egész csapat sarcocystissel fertőzött utazóról adtak hírt a szakemberek. A turisták egytől egyig Malajziában jártak, és Tioman szigetén fertőződtek meg a parazitával.

Tovább a cikkre

Téli utazók ügyeljenek az egészségükre!

Téli utazók ügyeljenek az egészségükre!

Továbbra sem csökken a fertőzötten hazatérő utazók száma!

Tovább a cikkre

Járványfigyelő

Járványfigyelő

Járványfigyelő szolgáltatásunkban pontosan tájékozódhatsz arról, hogy a világon éppen melyik országban milyen járvánnyal vagy betegséggel kell számolnia az odautazóknak. Ha éppen valamelyik érintett országba készülsz, akkor mindenképpen olvasd el a forráslinkeken keresztül elérhető eredeti híradást, és látogass el a legközelebbi oltóközpontba!

Tovább

Szexturizmus

Szexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.

Szexturizmus

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Utazás kedvencekkel

Utazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.

Utazás kedvencekkel

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Betegségek és oltások

Malária


A malária a legelterjedtebb fertőző betegség a világon. Évente több mint 1 millió ember halálát okozza. Ázsia, Afrika, Közép- és Dél-Amerika, Óceánia és a Karib-térség bizonyos területein elterjedt (107 országban endémiás).

Maláriáról még többet olvashatsz itt!


Malária elleni gyógyszer


A malária ellen nincs védőoltás, a megelőzés egyik módja a malária elleni gyógyszer szedése, amit a veszélyes területre érkezés előtt el kell kezdeni szedni... 

tovább

Országajánló

Románia

Románia – régi és új
 
Azok, akik az előző rendszer ideje alatt látogatták meg Romániát valószínűleg egy teljesen hibás képet őriznek magukban erről az országról. Az elmúlt évek rohamos fejlődése nyomán ez az ország már teljesen más, mint húsz évvel ezelőtt volt. Bár még ma is találkozni az úton baktató lovas szekerekkel, de az úthálózat, az infrastruktúra és a közbiztonság hatalmas változáson ment át. A hosszú idő után visszalátogató turista számára Bukarest egy teljesen új várossá vált. Ugyanakkor Erdély még ma is őrzi régi... Románia