A hordozott betegségek maitt, útlevél és egészségügyi igazolás nélkül semelyik országba sem engedik kedvenceinket, de a szabályok államonként eltérhetnek
UTAZÁS KEDVENCEKKEL
A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása. Az éremnek azonban két oldala van. Mivel a házi kedvencek akár humánpatogén kórokozókat is hordozhatnak, a legtöbb országban előírásokkal szabályozzák az állatok szállítási és beviteli lehetőségeit, egyaránt védve ezzel az állatok és az állatbarátok egészségét.
Már itthon is számos elvárásnak kell megfelelni, ha tömegközlekedési eszközöket szeretne igénybe venni a gazdi és kedvence. Általánosan elvárt a BKV a VOLÁN és a MÁV járművein egészségügyi szempontból, hogy az állat (általában kutya) rendelkezzen veszettség elleni oltással, és rendszeresen féregtelenítsék. A vonatok étkező kocsijába azonban még így sem vihető be semmilyen állat. Beteg állat utaztatására más lehetőséget kell keresni, amire a Volán szabályzata külön kitér.
Míg a földi utaztatást végző társaságok szinte minden állat szállítását lehetővé teszik valamilyen formában, addig repülőn, legalábbis a Malév járatainak fedélzetén csak kutyát, vagy macskát szállíthat a gazdi, természetesen kizárólag egészségesen, amiről kétnyelvű állatorvosi igazolást is be kell szerezni. Emellett az érvényes állatútlevél és az azonosítást garantáló chip is kötelező, hiszen a repülős utazások célja általában egy idegen ország.
Minden ország rendelkezik az állatok bevitelét szabályozó előírásokkal, melyek elsődleges célja az állatok által terjesztett fertőző betegségek bevitelének megakadályozása. A legtöbb országban egyedi szabályozás van érvényben, ezért utazás előtt az úti célnak megfelelően tájékozÓdnia kell a gazdinak. Bizonyos esetekben ezek a szabályok annyira szigorúak, hogy a gazdi le is mond a vakációról, vagy inkább más célpontot választ nyaralásához. Ezeket a szigorú szabályokat nem véletlenül állították fel: ha az állatok egészségi állapota nem megfelelő, az nemcsak az állatra, de a gazdájára, vagy az állat környezetében lévő emberekre is veszélyes lehet.
A kutyák és macskák leginkább bélférgek okozta betegségeket terjesztenek, leggyakrabban toxocariasist, melynek kórokozója a Toxocara canis és cati. A Toxoplasma gondii egy egysejű élősködő, ami nem megfelelően hőkezelt, vagy macskaürülékkel szennyezett zöldséggel és hússal fertőzheti meg az embert. A terhes nőknek különösen kerülni kell a fertőzés lehetőségét, mert a magzat károsodását okozhatja.
A macskakarmolási betegség kórokozója a Bartonella henselae nevű baktérium, ami a macska nyálából mosakodás közben a karmára, onnan bőrsérülésen át az ember szervezetébe kerül és okoz lázas betegséget helyi nyirokcsomó duzzanattal. A macskák között a baktériumot bolhák terjesztik.
A kullancsok, bolhák állatokról emberre kerülve terjeszthetnek betegségeket. Kedvenceink hazahozhatják ezeket az ízeltlábúakat, melyek megbetegíthetik a gazdit, de a megfelelő higiénés szabályok betartásával ezek a betegségek elkerülhetőek. Kullancs csípésével megfertőződhetünk Lyme-kórral, okozhat agyvelőgyulladást (kullancsencephalitis vírus) és tularaemiát (nyúlpestis). A bolha pestist terjeszthet, ha vadon élő, fertőzött rágcsálóból származik.
A vadon élő emlős állatok (róka, patkány, denevér, hörcsög) veszettséggel fertőzhetik meg elkóborolt háziállatainkat, ezért fontos az évenkénti védőoltás. Rágcsálók vizeletével terjed a leptospirosis. A betegség magas lázzal, esetenként súlyos, máj- és veseelégtelenséggel, savós agyhártyagyulladással jár. A díszpapagájoktól atípusos tüdőgyulladást, psittacosist lehet kapni. Kórokozója a Chlamydia psittaci. A hüllők igen ragályos Salmonella baktériumokat ürítenek, ami az emberben hasmenést, ritkán más súlyos betegséget okozhatnak.
Trópusi halak például bőrfertőzést okozhatnak az akvárium tisztításakor, ilyen a Mycobacterium marinum. A trópusokról származó állatok egzotikus betegségeket terjeszthetnek, mint például a majomhimlő. Tanácsos állatorvos véleményét kérni a veszélyekről.
Bármilyen sokféle állat közvetítette fertőzést ismerünk, mindig várható újabb, eddig ismeretlen, vagy ilyen módon korábban betegséget nem okozó kórokozók felbukkanása, ezért nem árt óvatosnak lenni. Néha pedig maga az állat, illetve annak szőre, tolla válthat ki allergiát, ami viszketéssel, tüsszögéssel, könnyezéssel jár. Az emberek a kutyára kevésbé érzékenyek, sokkal gyakraban okoz allergiás tüneteket a macska szőre. Az is előfordulhat, hogy a kiváltó ok nem is maga a szőr, hanem a szőrre ragadt virágpor, illetve gombaspóra.
Ezen betegségek számbavétele azonban nem azt jelenti, hogy nem szabad állatot tartani, vagy állattal utazni, viszont kellő figyelmet igényel az állat, önmagunk, és embertársaink egészségügyi biztonsága érdekében.
Kiemelt témák
Hasonló hírek
Lélegzetelállító városok, amelyeket télen látnod kell
Vajon lehetséges télen csak otthon ülni, takaróba burkolózni és várni a kikeletet? Természetesen nem. Emberek milliói a világ minden tájáról már beleszerettek a téli turizmus varázsába, amin nincs is mit csodálkozni. Attrakciókban, projektekben nincs is hiány. Hova menjünk télen, mit csináljunk, mit nézzünk meg? Ötletcsomagot mutatunk be, és garantáljuk, hogy mindenki talál magának valót!
Téli látnivalókSzlovéniai utazás – tippek a tökéletes élményhez

Szlovénia igazán népszerű úti cél Európában, hiszen sokoldalú látnivalókkal és kikapcsolódási lehetőségekkel várja az ide érkező turistákat. A szállás és programok felkutatása mellett vannak azonban további szempontok, melyeket érdemes észben tartanunk és lehetőleg az utazásunk megkezdése előtt elrendeznünk. Nézzük meg tehát együtt, hogy milyen tippeket kell figyelembe vennünk a tökéletes szlovéniai élményhez.
Szlovénia tippekKatasztrófa utazás veszélyei

Minden utazó tisztában van azzal, hogy bármikor bárhol történhet természeti katasztrófa. Ezek a természeti jelenségek számos fertőzés és betegség terjedését elősegíthetik, például az ivóvízellátás és a csatornarendszer megrongálódásával.Cikkünkben az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ, a CDC ajánlásait foglaljuk össze röviden.
Katasztrófa utazás veszélyeiOrszágajánló
Oroszország
A korábbi Szovjetunió legnagyobb tagállamát a "80-as évek végéig csak mi, kivételezett helyzetben lévő kelet-európaiak látogathattuk, a nyugati turisták előtt az ország kapuit zárva tartotta. A politikai enyhülésnek köszönhetően napjainkban már mindenki megcsodálhatja az ország természeti és építészeti értékeit, megkóstolhatja világhírű vodkáját és kaviárját. Sajnos az Oroszországban uralkodó gazdasági káosz és a rendkívül gyors ütemben növekedő bűnözés sok embert visszariaszt az utazástól. OroszországHepatitis betegség

A hepatitis májgyulladással, májsejtek károsodásával járó betegségek összefoglaló neve. Napjaink legkönnyebben elkapható fertőző betegségei közé tartozik, mely minden kontinensen előfordul. Többféle változata ismert, amelyeket betűjelekkel különítünk el egymástól.
Hepatitis betegség