Extrém sportok


Hegyre fel! – mire figyeljünk a magashegyi túráknál

 

Mind többen hódolnak hazánkban is a hegymászásnak. Természetesen ahhoz, hogy megmászható csúcsokat találjunk, nem kell feltétlenül a Himalájáig utazni. A szomszédos országokban is találunk kihívásokat. Azonban ne felejtsük el: a hegymászás veszélyes sport, sok olyan dologgal, melyre oda kell figyelnünk. Az alábbiakban csokorba gyűjtöttünk néhány olyan dolgot, melyekre nem biztos, hogy elsőre gondolnánk, de nagyon megkönnyíthetik az életünket a hegyen.

 

Először is legyünk tisztában azzal, hogy a magashegységek időjárása nagyon változékony. Ha folyamatosan figyelemmel kísérjük az adott régió időjárási előrejelzéseit, még akkor is érhetnek kellemetlen meglepetések, melyekre jobb, ha előre felkészülünk. A hideg és szeles idő egyik pillanatról a másikra lecsaphat, így inkább előre készüljünk meleg, vízhatlan ruhával, mint hogy szandálban érjen bennünket egy-egy hózápor, mely 2000 méter felett nyáron sem ritkaság. Ma már könnyen szerezhetünk be olyan túrabakancsot is, mely vízhatlan és emellett engedi a megfelelő szellőzést (Pl. Gore-tex anyaggal bélelt). Azonban soha ne induljunk túrázni új bakancsban! Elég, ha csak egy új cipő munkahelyen történő bejáratására gondolunk! Ráadásul a hegyen nem rúghatjuk le a lábunkat feltörő lábbelit, hogy papucsba

bújjunk. Inkább egy-két rövid sétával járassuk be a bakancsot indulás előtt.

 

Legalább ilyen fontos egy hasonló tulajdonságokkal rendelkező esőkabát és nadrág is. Ha fedett helyektől messze ér el bennünket az eső, akkor a széldzseki semmit sem ér. Bármilyen vastag és jó hőtartó legyen is egy öltözék, ha átnedvesedik, hő tartásának 90%-át elveszíti. Így fordulhat elő, hogy egy vastag vizes esőkabátban jobban fázunk, mint egy vékony, de száraz pólóban. Ne spóroljunk tehát az esőkabáton! Emellett nem nagy túlsúly egy sapka és egy pár kesztyű, de az említett okok miatt megfizethetetlen segítséget jelenthet.

 

 A hátizsák helyes megválasztása hosszabb távon mindenképp kifizetődő. Kényelmetlen hátizsákkal pár óra gyaloglás után is komoly hátfájást okozhatunk magunknak. És még egy fontos dolog: legyen nálunk mobiltelefon, hogy a bajban tudjunk mivel segítséget kérni. És természetesen írjuk bele a hegyimentők számát is.

 

A helyes étkezés és italfogyasztás

 

Hűvösebb időszakban legalább napi egy liter folyadékkal számoljunk, azonban nyáron ennek két-háromszorosa ideális. Ha gondosan megtervezzük az utat és feltérképezzük a területen lévő menedékházakat, akkor nem kell ezt a teljes mennyiséget magunkkal cipelnünk. A legtisztább és legfrissebb hegyi patak vize sem ajánlott a napi bevitel fedezésére! Inkább vigyünk magunkkal kiegyensúlyozott ásványvizet, mert az izzadtsággal fontos anyagok távoznak a szervezetből, melyet pótolni kell. Az ételeket tekintve legkézenfekvőbb a szendvics becsomagolása, de ajánlott gyümölcsök (alma, banán) fogyasztása is. Mindig vigyünk magunkkal néhány csokit is, mert magas energiatartalma fontos segítség a hosszabb túrák alatt (ez lehet energiaszelet vagy szőlőcukor is).

 

Kössek-e balesetbiztosítást?

 

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya csak alapellátásra jogosít más uniós országban. Mivel a magashegyi túrázás veszélyes sportnak minősül, ezért az még az alap balesetbiztosítások sem érvényesek minden esetre. A legtöbb biztosító kifejezetten erre a célra ajánlja kiegészítő sportbiztosítását. Aki veszélyesebb "vizekre" merészkedik, annak mindenképp célszerű ilyen biztosítást kötni. Egy esetleges belesetnél ebben benne van a helikopteres mentés költsége is, ami sehol sem olcsó.

 

Még néhány megszívlelendő tanács

 

Mielőtt túrára indulunk, készítsünk menekülési tervet. Keressünk olyan útvonalakat, melyeken át a legrövidebb idő alatt biztonságos helyre juthatunk. Hagyjunk mindenre bőven időt. A hegy megvár. Bizonytalan idő esetén mérlegeljük, hogy mekkora veszélyeket rejthet egy kellemetlen természeti jelenség. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, ne erőltessük a túra teljesítését. Inkább próbáljuk meg egy másik alkalommal. Ugyanez igaz az útvonaltévesztés esetére is.

 

Sok gyakorlott hegymászó került már bajba, akkor, amikor túljutottak a túra nehezebb részén. Ne essünk ebbe a hibába! Akkor is figyeljünk oda, amikor már könnyebbnek tűnik a helyzetünk.

 

Mindig legyen nálunk feltöltött mobil telefon, melybe minden fontos telefonszámot – a hegyimentőké a legfontosabb – eltároltunk.


Búvárkodjunk, de hogyan?

 

A merülés néhány éve még csak a kiváltságosok élvezete volt. Most sem tartozik a legolcsóbb szórakozási formák közé, de azért ma már bárki számára elérhető. A lebegés szabadsága, a víz alatti légzés újdonsága, az állatok hihetetlen közelsége és a barlangok, roncsok szépsége mindenkit megbabonáz.

 

Van azonban néhány dolog, amire oda kell figyelni. Első- ként, a búvár rémét, a fülgyulladást említeném. Gyulladt füllel nem lehet merülni, hiszen az ember nem tudja kiegye nlíteni a nyomást. Óvakodjunk a huzatos helyektől, és fürdőzés, merülés után öblítsük ki a fülünket tiszta, esetleg ha más nincs kéznél, akkor ásványvízzel, mert a természetes vizekben lévő mikróbák okozhatnak gyulladást, fertőzést.

 

Talán meglepő, hogy említem, de a kiszáradás szintén búvárbetegség. Az állandó folyadékpótlás ebben az esetben is elengedhetetlen. A másik, tipikus probléma a napszúrás lehet, hiszen a parton sokszor nem találunk megfelelően árnyékos helyet az előkészületek lebonyolításához. A túlhevült test, a neoprén, vagy búvárruha korai felvétele, majd a relatíve hideg vízzel történő hirtelen érintkezés ugynazokat a problémákat okozza, mint a strandolók esetében.

 

Az olyan tipikus búvár betegségek, mint a nitrogén narkózis, vagy a dekompressziós, illetve keszonbetegség magyarázata túllépne ezen cikk keretein. Ezekről minden komolyabb érdeklődő hall majd az első búvárórán. Inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogyan viselkedjünk a tenger lakóival szemben. Itt is érvényesíteni kell a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” elvet. Ezzel garantáljuk mindkét fél biztonságát, nyugalmát, hiszen ezek a találkozások veszélyt is rejthetnek. Az állatok alapvetően nem közelítenek agresszíven, inkább csak kíváncsiskodnak. Ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, és semmiképp se bántsuk őket! Lehetőleg ne támaszkodjunk le a sziklákra: egyrészt beletenyerelhetünk egy sziklahalba, melynek szúrása mérgező, de ha nincs ekkora pechünk, akkor lehet, hogy csak egy tengeri sünnel találkozunk. Az ő tüskéi sem túl kíméletesek, hónapok alatt szívódnak csak fel, mert kihúzni őket lehetetlen. Ha esetleg éppen élő korall kerül a kezünk alá, csalánszerű csípésekkel számolhatunk, a korallpolipocskák azonban elpusztulnak, leáll a mészváz képzése, a korallzátony épülése is. Hasonló csaláncsípést okoz a viaszrózsa és a legtöbb medúza is, ami inkább kellemetlen, mint veszélyes, de arra azért ügyeljünk, hogy egyes fajokat, mint a rettegett portugál gálya, kerülni kell (még akkor is, ha azok már élettelenül kisodródtak a parti vizekbe. Számos állat, mint például a tűzhal, vagy oroszlánhal is területvédő. Territóriumát bárkivel szemben védelmezi. Gyönyörű, kifeszített úszóval közelít a betolakodó felé, mely igazán pompás látvány, de jusson eszünkbe, hogy méregtüskéi akár végzetes veszélyt rejthetnek, inkább vonuljunk félre, és csak tisztes távolságból figyeljük. A ráját is csak állatkertben simogassuk!

 

Talán senkinek nem jutna eszébe, de még egy csiga is okozhat problémát. Számos ragadozó csiga faj él a tengerben, melyek a vadászat során erős idegmérget fecskendeznek áldozatukba. Ugyanezzel a technikával védekeznek egy esetleges támadásnak vélt szituációban is. Már csak ezért sem érdemes begyűjteni az üresnek hitt, például kúpcsiga házakat. Arról nem is beszélve, ha mindent összeszedünk, letördeljük a korallokat, szuvenírként elvisszük a kagylókat, stb. a többieknek idővel nem lesz miért víz alá merülni, hiszen egy degradált, élettelen partot hozunk létre, ami senkinek nem érdeke. A határon ezeket az olcsón szerzett emlékeket egyébként is elkobozzák és bírságot szabhatnak ki.

 

Vannak tehát szabályok, melyeket be kell tartani, de melyik sportban nincsenek? Talán első pillantásra túlságosan hosszúnak tűnik a tiltások lajstroma, de mindenkit biztosíthatok arról, hogy ezek az apróságok egyáltalán nem vesznek el a merülés élményéből.


Rafting – lehetőségek Szlovákiától Új-Zélandig

 

A raftingot, ma már senkinek sem kell bemutatni, hiszen szinte mindenki ismeri ezt az extrém sportot. Mivel ezt a ki- kapcsolódást szinte kizárólag szervezett formában űzik, így a túrára történő felkészülés általában kimerül a legmegfele- lőbb szervező és helyszín kiválasztásában. Ehhez nyújtunk egy kis segítséget.

 

Magyarországon több tucat cég van, amely azt állítja, hogy rafting utakat szerveznek, azonban ez a sport nem véletlenül került be az extrém kategóriába. Egy gyakorlott vezetővel persze minimális a veszély, de ehhez tudni kell, hogy a túravezetők tettek-e hivatalos vizsgát. Engedélyük nagyon komoly szakmai bizonyítványt jelent, tanúsítja, hogy gazdája több tanfolyamot elvégzett, és emellett folyamatosan képezi magát. Hazánkban körülbelül 25-30 ilyen képzett túravezető van, általában a legnagyobb cégek kötelékében, de ez nem törvényszerű.

 

Működik a piacon számos (ma még) kisebb vállalkozás, ahol szintén nagyon felkészült, profi vezetők állnak a csoportok élén. Az ilyen cégek által szervezett túrákon rendelkezésre áll minden felszerelés (kötelező sisak, mentőmellény, neoprén ruha) és tapasztalt mentők is. A kezdeti lépéseket tekintve a túravezetők két típusú túrázót különböztetnek meg: az óvatos és a bevállalós kezdőket. Az előbbieknek általában a jóval kevésbé borulékony, nagy raftokat ajánlják, melyek 6-10 személyesek. Az utóbbi csoport tagjainak közös ismertetőjegye, hogy nem félnek a vízzel való közeli találkozástól, így ők egy kétszemélyes raftban élvezhetik igazán a vadvízi evezést (és általában a „fürdést” is). A szakaszokat ebben az esetben 1-6-ig számozzák, melyből a hatos a legbevállalósabbakat is kielégíti.

 

A rafting szezon általában április végétől október végéig tart a közeli országokban, de vannak olyan egzotikus vidékek is, ahol szinte egész évben lehet hódolni ennek a szenvedélynek. Régiónkban Szlovénia számít rafting paradicsomnak, ahol a Soca folyó völgye és Bovec a két legnépszerűbb terület. Ausztriába az Isel folyóra csak a haladóknak szerveznek túrákat, ahogyan Olaszországban a Noce folyó szintén nem ajánlott kezdőknek, de nyugati szomszédunknál a Salza és a Steyr folyók völgyeiben kezdők is találnak maguknak való kihívást. A kisebb költségeket keresőknek jó lehetőséget nyújt Szlovákiában a dunacsúnyi vadvízi versenypálya. Magyarországon egzotikus rafting utakat három országba kínálnak az irodák: Törökországba, Zambiába és Új-Zélandra.

 

Mielőtt azonban bárhová is elutaznánk, ne felejtsük el, hogy a rafting extrém sportnak minősül és ez egyben azt is jelenti, hogy az általános utasbiztosítások megkötése nem elegendő. Több biztosító is kínál kimondottan extrémsportokhoz kiegészítő biztosítást, így erről mindenképpen érdeklődjünk az út szervezésekor.



Kiemelt témák

Hasonló hírek

Különlegességek nyomában: A legjobb egyedi kaszinók

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE ...

Tovább

Tanácsok a télen autóval utazóknak

Téligumi

Ha tél, akkor indul a síszezon, és persze a hegyvidéki bungalók, szállodák forgalma is megsokszorozódik. Nagyon sokan vágnak neki a hideg időben is, hogy kiélvezhessék a téli pihenést és aktív kikapcsolódást. Ám mielőtt nekivágnánk egy ilyen kalandnak, mindenképp készüljünk fel alaposan. Ne csak a szállást foglaljuk le, hanem az autónkat is készítsük fel az utazásra.

Télen autóval

Szexturizmus

Szexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.

Szexturizmus

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Utazás kedvencekkel

Utazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.

Utazás kedvencekkel

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Országajánló

Kuba

Az ország a Karib-tenger legnagyobb és legkevésbé elkereskedelmiesedett szigete. Miközben nem minden rózsás az állandó forradalom kertjében, a politikai elszigeteltség megakadályozta, hogy az ország a turisták tömegének essen áldozatául. A helyiek viszont barátságosak minden látogatóhoz.
 
Gyönyörű igazi fehér homokos karibi strandok, salsa, a világ legjobb szivarjai, történelem, vidám, barátságos és temperamentumos emberek. Kuba a legromantikusabb pillanatokat biztosítja az idelátogatók számára, legyen az egy pálma árnyékában az azúrkék... Kuba