AKTUÁLIS

16 érdekes történelmi tény a maláriáról

Dátum: 2009-04-15

1. Már a 30 millió éves moszkitó fosszíliák is mutatnak maláriafertőzésre utaló jeleket, ami azt jelenti, hogy már a kőkorszaki ember is szenvedhetett a betegségtől.



2. Szakértői vizsgálatok a múmiák testéből is kimutatták a kórokozót, tehát Egyiptomban már 3000 éve is volt malária.
3. Úgy gondolják, hogy a malária elterjedése nagyban hozzájárult a római birodalom bukásához.
4. XIII. Gergely pápa 1574 –ben helyezte át a Vatikánt mai székhelyére, az egyre növekvő maláriaveszély miatt.
5. William Shakespeare (1564–1616), hét színjátékában is megemlíti a maláriát. Például A vihar című művében is.
6. Lancisi (1717), a betegség okozójának a mérgező mocsári párát tartotta, innen ered a betegség elnevezése is: malária, azaz rossz levegő.
7. 1809–ben Napóleon biológiai fegyverként alkalmazta a maláriát, elárasztva vele a németalföldi területeket. Több mint 4000 brit katona vesztette életét és másik 10000 vált alkalmatlanná a katonai szolgálat folytatására.
8. 1640-ben Huan del Vego alkalmazta először a kínafa kéreg tinktúráját a malária kezelésére, jóllehet Peru és Ecuador őslakói már jóval korábban is alkalmazták a szert súlyos láz kezelésére.
9. Morton (1696) írta le először tudományos igényességgel a maláriát és a betegség kínafa kéreggel való kezelését.
10. Gize (1816) tanulmányozta a kinin kivonását a kínafa kérgéből
11. Pelletiernek és Caventounak 1820-ban sikerült tiszta kinin alkaloidot kivonni a kéregből
12. Laveran (1880), Algériában dolgozó francia fizikus azonosította először a kórokozót, a humán vér elemeinek tanulmányozása során.
13. Sir Ronald Ross (1897), a hadsereg fizikusaként Indiában a nőstény Anopheles szúnyogok belében kimutatta a malária kórokozóját.
14. Paul Muller (1939) felfedezte a DDT erős rovarölő hatását. A szert később előszeretettel alkalmazták a maláriát is terjesztő szúnyogok irtására.
15. A DDT használatát legelőször Magyarországon tiltották be a hetvenes évek derekán, erős rákkeltő hatása miatt.
16. A malária egyes fajai a nagy vízrendezések és mocsárlecsapolások előtt Magyarországon is elterjedtek voltak.

Vissza a hírek listájához

AKTUÁLIS

További hírek

Tovább terjed a dengue-láz Malajziában

2010.07.23

A helyzet egyre rosszabb, nő a betegséghez kapcsolódó halálozások száma. Denge-láz Malajziában


6 jó tanács, ha kedvencével utazik

2010.07.22

Néha adódhat úgy, hogy a család kirándulást tervez, de nincs senki, akire a kutyát rábízhatná. Mit tesz ilyenkor a... Hat jó tanács, amit érdemes megfogadni


Bajorországban tilos a dohányzás a vendéglőkben, a kocsmákban, de még a sörsátrakban is

2010.07.21

Bajorországban augusztus 1-től a dohányzás a legszigorúbban tilos az összes vendéglátóipari létesítményben, beleértve... Tilos a dohányzás


Sárgaság ütötte fel a fejét Érsekújvárban

2010.07.20

Eddig hatan kerültek kórházba, de a betegség viszonylag hosszú lappangási ideje miatt még nem lehet tudni, hogy a fertőzöttek száma hol... Hepatitis A járvány Szlovákiában


Sri Lanka, a „Fényességes sziget”

2010.07.19

A paradicsomi sziget ideális úti cél a napimádóknak. Egzotikus elhelyezkedése, a szikrázó napsütés, az érintetlen partok,... Sri Lanka a napimádóknak


UTAZÁSI BETEGSÉGEK

Dracunculiasis

Nem gyakori féregbetegség, mely Afrika nyugati és középső részén, ill. India nyugati felén terjedt el.

Dracunculiasis

Vérmétely (Schistosomiasis)

A betegség kiterjedten előfordul egész Afrikában, a Távol-Kelet számos országában és Dél-Amerikában. Az egyik legelterjedtebb parazita okozta betegség.

Vérmétely
További betegségek

ÚTVONALTERVEZŐ

Magyarországi és külföldi autós utak tervezése

Indulás

Érkezés

IDŐJÁRÁS - JELENTÉS

Heti időjárás előrejelzés a legkedveltebb úti célokhoz

Válassz országot!

BIZTOSÍTÁS

Nálunk néhány perc alatt megtalálod az utazásodhoz leginkább megfelelő biztosítást!

Megnézem