Szenynezett vízzel terjed a tanzániai kolera járvány, aminek már több halálos áldozata is van
Aktuális
Tanzániában pusztít a kolera
2009-10-27
Szerző: Utazáselőtt.hu
Az elmúlt hét folyamán tizenketten haltak meg kolerás megbetegedésben, Tanzániában. Az esetek többségét az ország északi területeiről jelentették.
Közel 600 megbetegedést regisztráltak a kelet afrikai országban az elmúlt hét napban. A kór elsősorban Handeni körzetében, Tanga északkeleti területein terjed, ahol 511-en fertőződtek a betegséggel.
"A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy kontrol alá vonja a szennyezett vízzel terjedő betegség térhódítását, és biztosítsa a betegek megfelelő ellátásához szükséges gyógyszereket"- nyilatkozta Nsachris Mwamaja, az Egészségügyi Minisztérium szóvivője.
Handeni tartomány képviselője elmondta azt is, hogy a járvány miatt, az érintett terület iskolái november elejéig zárva maradnak.
A kolera a Vibrio cholerae baktérium által okozott betegség. Elsősorban széklettel, hányadékkal és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek révén terjed. Akár egy jégkocka, egy szelet citrom is átviheti a fertőzést. A betegség súlyos hasmenéssel és hányással jár, gyors kiszáradáshoz vezet. A kezeletlen esetek 60%-a halállal végződik, ami gyakran már a fertőzéstől számított első napon bekövetkezik.
Kiemelt témák
Hasonló hírek
Utazókkal érkezett New Yorkba a kolera
Járvány előszele New York városában: eddig 3 kolerás megbetegedést regisztráltak.
Tovább a cikkreAz 5 legveszélyesebb fertőző betegség
A legveszélyesebb betegségekről mindenki azt gondolja, hogy elsősorban a fejlődő országok mérhetetlen szegénységben élő lakosait fenyegetik. A tények azonban azt támasztják alá, hogy a fertőző betegségek nem válogatnak: a gazdaságilag fejlett országok turistái, akik az egzotikum kedvéért akár a világ másik végére is elutaznak, szintén veszélyben lehetnek.
TovábbJárványfigyelő
Járványfigyelő
Járványfigyelő szolgáltatásunkban pontosan tájékozódhatsz arról, hogy a világon éppen melyik országban milyen járvánnyal vagy betegséggel kell számolnia az odautazóknak. Ha éppen valamelyik érintett országba készülsz, akkor mindenképpen olvasd el a forráslinkeken keresztül elérhető eredeti híradást, és látogass el a legközelebbi oltóközpontba!
TovábbSzexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.
SzexturizmusMediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.
Mediterrán utazás veszélyeiUtazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.
Utazás kedvencekkelUtazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.
Utazás gyerekekkelBetegségek és oltások
Kolera
Kolera még néhány évvel ezelőtt Európában - Földközi-tenger környéki országokban - is előfordult, nyers, fertőzött osztriga fogyasztását követően. A baktériumok bejutását követően a betegség lappangási ideje rövid, 1-2 nap.
Kolera elleni védőoltás
A kolerát bakteriális fertőzés okozza. Elsősorban a fejlődő országok nagy nyomornegyedeinek betegsége, ahol a szegénység a tisztálkodási lehetőségek hiányával és a tanulatlansággal társul. A turisták nem igen szoktak ételt, italt ilyen helyekről beszerezni, így a kolera megbetegedés kockázata csekély.