Aktuális

Nem az AIDS és a malária a két legnagyobb gyermekgyilkos!

2009-12-08


Szerző: Utazáselőtt.hu


A hasmenés, vagy a tüdőgyulladás soha nem kerül az újságok címoldalára. Az AIDS és a malária általában annál több figyelmet kap.

Annak ellenére, hogy mindkét betegséget egyszerű eszközökkel meg lehetne előzni, vagy gyógyítani, a becslések szerint 3,5 millió 5 évnél fiatalabb gyerek halálát okozzák világszerte – többet, mint a HIV és a malária együttvéve. "Ezeket a betegségeket elhanyagoljuk, mert a szerteágazó partner kapcsolatok és fejlődő donáció világában a hangsúly a HIV fertőzés és az AIDS betegség irányába tolódott", mondta Dr. Tesfaye Shiferaw, az UNICEF képviselője Afrikában. "Pedig az ősrégi gyilkosok továbbra is velünk maradnak, gyerekeket pusztítanak. A tüdőgyulladás jelenti a legnagyobb veszélyt az 5 év alatti gyermekek számára. A betegség több mint 2 millió életet követel évente, ez azt jelenti, hogy minden ötödik elhunyt gyermek tüdőgyulladásban halt meg. Az AIDS, ezzel szemben csupán mintegy 2 %-ban jelölhető meg halálokként.

 

Ha a tüdőgyulladást sikerül korán felismerni, olcsó gyógyszerekkel kezelhető. Mégis, az UNICEF és az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint a beteg gyerekek 20 %-a sem jut antibiotikumhoz. 2000 óta rendelkezésre áll vakcina is a betegség megelőzésére, de a fejlődő országokban nemigen jellemző a gyermekek oltása. A hasmenéses betegségek, mint a kolera és a rotavírus, 1,5 millió gyermek halálát okozzák minden évben. A gyermekek a kiszáradás, a legyengült immunrendszer és az alultápláltság következtében vesztik életüket. A leggyakrabban szennyezett víz fogyasztása során jön létre a fertőzés. Az elmúlt 15 év legnagyobb kolera járványa pusztított tavaly Zimbabwe-ben, több mint 4000 ember vesztette életét. Az ország nemrégiben újabb eseteket jelentett be, és az esős évszak beálltával még több megbetegedés várható.

 

A Rotavírus, erősen fertőző, a betegség súlyos hasmenéssel jár és több mint fél millió gyermek halálát okozza évente. A vakcinát rutinszerűen adják a fejlett országokban, de a Fejlődő világban még ez az oltás sem elterjedt, pedig egyetlen hatásos módja a betegség megelőzésének. A halál gyakran elkerülhető volna azáltal, hogy a gyermek folyadékvesztését megakadályozzák: sok esetben egyszerű sós-cukros vizes oldattal kivédhető a kiszáradás. A WHO és az UNICEF múlt havi jelentése szerint azonban ezt a minimális segítséget sem kapja meg a kis betegek 60 %-a. Magyarországon is elérhető a rotavírus elleni vakcina, ajánlott védőoltásként a szülők kérhetik a 6 hónapos kor alatti csecsemők beoltását.


Kiemelt témák

Hasonló hírek

Az 5 legveszélyesebb fertőző betegség

Az 5 legveszélyesebb fertőző betegség

A legveszélyesebb betegségekről mindenki azt gondolja, hogy elsősorban a fejlődő országok mérhetetlen szegénységben élő lakosait fenyegetik. A tények azonban azt támasztják alá, hogy a fertőző betegségek nem válogatnak: a gazdaságilag fejlett országok turistái, akik az egzotikum kedvéért akár a világ másik végére is elutaznak, szintén veszélyben lehetnek.  

Tovább

Egészségünk védelmében ült össze újra a Világegészségügyi Közgyűlés

Egészségünk védelmében ült össze újra a Világegészségügyi Közgyűlés

Felszámolni a maláriát, vagy visszaszorítani a kolerát óriási feladat, és hatalmas felelősség is, hiszen emberek ezreinek élete múlhat a helyes stratégia meghatározásán. Ezért a Világegészségügyi Közgyűlés évente értékeli az elvégzett munkát, és újabb részcélokat tűz ki az emberiség egészségének védelmében.

Tovább a cikkre

Járványfigyelő

Járványfigyelő

Járványfigyelő szolgáltatásunkban pontosan tájékozódhatsz arról, hogy a világon éppen melyik országban milyen járvánnyal vagy betegséggel kell számolnia az odautazóknak. Ha éppen valamelyik érintett országba készülsz, akkor mindenképpen olvasd el a forráslinkeken keresztül elérhető eredeti híradást, és látogass el a legközelebbi oltóközpontba!

Tovább

Szexturizmus

Szexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.

Szexturizmus

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Utazás kedvencekkel

Utazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.

Utazás kedvencekkel

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Betegségek és oltások

Kolera


Kolera még néhány évvel ezelőtt Európában - Földközi-tenger környéki országokban - is előfordult, nyers, fertőzött osztriga fogyasztását követően. A baktériumok bejutását követően a betegség lappangási ideje rövid, 1-2 nap.


Kolera elleni védőoltás


A kolerát bakteriális fertőzés okozza. Elsősorban a fejlődő országok nagy nyomornegyedeinek betegsége, ahol a szegénység a tisztálkodási lehetőségek hiányával és a  tanulatlansággal társul. A turisták nem igen szoktak ételt, italt ilyen helyekről beszerezni, így a kolera megbetegedés kockázata csekély.
 

tovább

Országajánló

Kenya

Kenyáról minden embernek más jut az eszébe, a régészek az emberiség bölcsőjének nevezik, a vadászok, és a turisták hihetetlenül gazdag állatvilága és az óceán miatt imádják. Az állatvilág sehol máshol a kontinensen nem ilyen változatos, mint itt.
 
Kenya azon kevés ország közé tartozik, ahol az 5 nagyemlős, az oroszlán, a bölény, az elefánt, a leopárd és az orrszarvú egyaránt megtalálható. A vadak mellett azonban egyéb látnivalót is kínál az ország, remek strandok, korallzátonyok, lélegzetelállító hegyek és ősi szuahéli városok... Kenya