Aktuális

Májgyulladás kagylótól?

2005-06-15


Forrás: Népszava összeállítás

Szerző: Népszava


Hepatitis

A tengeri állatok a szennyvíz miatt hordozzák a hepatitisz A vírust. A Földközi-tengerben található kagylók csaknem negyven százaléka hepatitisz A vírussal fertőzött, a betegség azonban védőoltással megelőzhető.

Egy német-olasz tanulmány szerint a tengeri állatok a szennyvíz miatt válnak a májgyulladást okozó vírus hordozójává. Bár a betegséget csak a nyersen fogyasztott kagylóktól lehet elkapni, a térségbe utazóknak érdemes két héttel az indulás előtt beoltatni magukat.

A Földközi-tengerben található kagylók csaknem negyven százaléka hordozza a hepatitis A vírust - derül ki egy német-olasz tanulmányból. Fertőző májgyulladást azonban szinte kizárólag a nyersen fogyasztott állatok okoznak, a hőkezelés ugyanis megsemmisíti a kórokozókat. A betegség tünetei 2-3 héttel a fertőzött étel fogyasztása után jelentkeznek, általánosan rossz közérzet, gyengeség, hasi panasz, hányinger kíséretében - mondta az Országos Epidemiológiai Központ Nemzetközi Oltóközpont vezetője. Jelenik Zsuzsanna hozzátette, hogy ezek után alakul ki a sárgaság, ami a bőrön és a szemfehérjén látható, a széklet világos, a vizelet sötét színűvé válik. A gyógyulás 2-3 hétig is eltarthat, de a lábadozás hosszabb időt vesz igénybe. Felhívta a figyelmet a gyermekekre, akiknél a betegség enyhe tüneteket okoz, esetleg fel sem ismerik, viszont a környezetet a fertőzéssel veszélyeztetik. A betegséget azokon a területeken található kagylók okozzák, ahol a szennyvizet a tengerbe vezetik, mert az állatok egyfajta szűrőként működnek, így a legtöbb kagylóban megtalálható a fertőzés. Jelenik Zsuzsanna elmondta, hogy a betegség védőoltással megelőzhető.


Olasz kutatók három éven át vizsgálták a Dél-Olaszország öt régiójának halpiacairól származó kagylókat: Bari, Brindisi, Foggia, Calabria és Nápoly környékéről - számolt be róla az origo hírportál. A vizsgálati minták majdnem húsz százaléka hepatitis A -val fertőzött volt. A leggyakoribb járványokat Dél-Olaszországban észlelték. Egy másik vizsgálat szerint a Görögországból vagy Spanyolországból származó kagylókban és tengeri állatokban is kimutatható volt a vírus megléte. A fertőzés veszélye a déli, mediterrán államokban és a fejletlenebb országokban nagyobb. Míg egy mediterrán országban tízmillió emberre ezernél több megbetegedés jut évente, Magyarországon ugyanennyi emberből mindössze néhány százan kapják el a betegséget.

 


Kommentek

Utazás

Válasz erre

2007.06.10 19:13


Sokan azt hiszik, Horvátország meg a tenger az ami kell, menjünk oda, nyaraljunk ott, az trendi. Egyet értek, ff valami agyatlan külföldi megszállot. Vigyük ki az országból a pénzt, ne itthon magunkra költsük. Én nem oltatom be magam semmivel, lemegyek a Balatonra, ott nincs hepatitis, oltás sem kell és kész. Az ilyenek miatt tart ott az ország, ahol tart.

Magyarok Vagyunk

Válasz erre

2007.06.10 19:09


Na látom, hozzászólt valaki, akinek az a lényeg, hogy menj el ebből az országból nyaralni.

ff

Válasz erre

2007.06.10 11:12


Jaja, nagyopn kell vigyázni, főleg a balatoni kagylókkal! Az egyik haveromnak megvágta a lábát, két hét múlva leesett a bal füle, négy hét múlva meghalt a kutyája, és a hatodik héten amputálni kellett a lábát! A balatoni kagylók a legveszélyesebbek! Vigyázzatok

Szólj hozzá Te is!

Kiemelt témák

Hasonló hírek

Hol nyaralnak a britek jövőre?

Hol nyaralnak a britek jövőre?

A TravelSupermarket kutatása, mely során 5000 felnőttet kérdeztek meg utazási terveiről, megmutatja, hogy a britek hol szeretnék tölteni a nyári vakációjukat, illetve mely célállomásokat tartják vonzónak. Lássuk!  

Tovább a cikkre

Az utazók negyede köt utasbiztosítást, ugyanakkor a védőoltásokra csak 2 százalékuk költ!

Az utazók negyede köt utasbiztosítást, ugyanakkor a védőoltásokra csak 2 százalékuk költ!

A szállásfoglalásra és a biztosításra ügyelünk, viszont az egészségmegőrzésre nem – röviden ennyiben összegezhetnénk a KutatóCentrum online villámkutatásának eredményeit, amelyet a felnőtt lakosság körében végeztek az utazási szokásokkal kapcsolatban. Ebből kiderült, hogy a vakációra készülők közül sokan önállóan, előre foglalnak szállást (54%), több, mint negyedük balesetbiztosítást is köt, viszont  védőoltást csupán elenyésző hányaduk vesz fel.  

Tovább a cikkre

Járványfigyelő

Járványfigyelő

Járványfigyelő szolgáltatásunkban pontosan tájékozódhatsz arról, hogy a világon éppen melyik országban milyen járvánnyal vagy betegséggel kell számolnia az odautazóknak. Ha éppen valamelyik érintett országba készülsz, akkor mindenképpen olvasd el a forráslinkeken keresztül elérhető eredeti híradást, és látogass el a legközelebbi oltóközpontba!

Tovább

Szexturizmus

Szexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.

Szexturizmus

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Utazás kedvencekkel

Utazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.

Utazás kedvencekkel

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Betegségek és oltások

Hepatitis A


A hepatitis A betegség olyan fertőző, vírus által terjesztett betegség, amely a világ számos országában előfordul. A hepatitis A vírus széklettel ürül, és a szájon keresztül fertőzi meg az újabb betegeket, így terjedése rendkívül egyszerű.

A kórokozó mosatlan, trágyázott zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertőzött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett tengeri állatokból készült nyers vagy nem eléggé átfőtt tengeri ételekkel, vagy palackozatlan vízzel kerül a szervezetbe.

A fertőzés kialakulásához elég, ha egy fertőzött ember él a környezetünkben, és az valamilyen módon, akár a mosatlan kezével megérinti azokat a tárgyakat vagy élelmiszereket, amelyeket  a szánkba veszünk.


Hepatitis A elleni védőoltás


Kinek lehet beadni a hepatitis A elleni védőoltást? Mikor kell beadni a védőoltást és mennyi időre szól? Olvass tovább... 

tovább

Országajánló

Olaszország

Az édes élet csupán néhány óra autóval
 
Dolce vita. Ez Olaszország. A tiszta tenger és Európa legszélesebb homokos partjai, ahol a napernyők tarkán sorakoznak végeláthatatlan sorban egészen a hullámok pereméig. Olaszország mind a tengert, mind a hegyeket, mind pedig a művészeteket kedvelő turisták utazásának célpontja. Az olasz csizma szárát körülölelő tengerpart, az ország északi részén elterülő Alpok és az országon végighúzódó Appennin-hegység, valamint a városok ókori és középkori emlékei rengeteg látnivalót és kikapcsolódási... Olaszország