Szikora Robi szeret Berlinben, gyakran ellátogat a múzeumaiba, de a német gasztronómiát sekélyesnek tartja

Lendületes nagyváros, ahol a levegő illatától felizzik a szexuális vágy

Mert a berlini levegő – és itt egy újabb dalcím: Wast macht berline Luft? Magyarul: Mit tesz a berlini levegő?

Szintén különleges. Van egy tévhit miszerint Berlin egy mocsárra épült. Tény, hogy volt egy pici mocsaras rész, de ahol most fekszik ott régen erdőség volt. Azt mondják, hogy a mocsár szaga szexuális ingereket gerjeszt az emberekben és innen jön ez a túlfűtöttség. Berlinben még az NDK-ban, mikor alapvetően a szigorúság és keménység volt jellemző, a Spree partján indult el a nudizmus. Nagyon érdekes. A magyar fiatalok közül sokan mentek kelet Berlinbe dolgozni. Nem tudni, hogy hány ezer berlini lánynak született magyar fiútól gyereke. Elképesztő szexuális gazdaság volt a hetvenes években ott.

Kikkel látogatod mostanában ezt a számodra kedves várost?

A feleségemmel szoktam kimenni, illetve a barátaimmal. Úgy gondolom meg kell nekik mutatnom azokat a helyeket, amik számomra fontosak. Például a régi mulatókat, amik a maguk korában rivalizáltak a párizsiakkal. A Friedrich Strasse telis-tele volt mulatókkal. Kelet-Berlinben egyébként folyamatosan félni kellett mindenkitől. Nem lehetett tudni, hogy ki kicsoda, minden ötödik ember besúgó volt. Na és állandóan rászóltak az emberre, folyamatos volt a terror. Ezzel szemben mikor felültünk egy S-Bahn-ra, három megálló múlva ott voltunk a nyugat közepén. Limuzinokkal, kabriókkal jártak az emberek. Itthon csak trapper farmert lehetett venni ott pedig bármit.

Mi mindent nézel meg ma a régi dolgokon kívül?

Akkor nem érdekelt, de ma már múzeumba is járok. Például a Pergamon Múzeumba. Két éve egy egész napot töltöttünk ott. Megkérdeztük a helyieket, hogy hova tették ezeket a csodálatos egyiptomi kincseket korábban? Kiderült, hogy Berlintől több száz kilométerre lévő föld alatti bunkerekben tárolták a felbecsülhetetlen értékű kincseket. London után Berlinben van a világ legnagyobb egyiptológiai kiállítása, mert a németek, amit csak meg lehetett mozdítani, mindent elhoztak annak idején Egyiptomból is.

Szerinted mit jelent ez a város azoknak, akik nem a múltbéli események tükrén át nézik, mert mondjuk fiatalok hozzá?

Először is Berlinbe elmenni egy órás repülőút. Ha valaki oda elutazik, körülbelül azt érezheti, amit Hollandiában. Valami egészen elképesztő – számomra nem túl pozitív – liberális világ jellemzi. Az egész világra, mindenfajta izmusra és művészetre nyitott világba csöppen a látogató, amit a fiatalok uralnak. Az idősek ki is költöztek a város széleire. Berlin egy bulis város.

Milyen az étkezési kultúra, milyen a német konyha?

A német gasztronómia nagyon sekélyes. Régen, mikor még az NDK-ban voltunk, akkor mi nem ettünk mást csak tükörtojást és virslit némi erőlevessel. 
Volt egy úgynevezett generál szószuk, ami egyébként mai napig megvan. Ez egy olyan különleges szósz, amit a fagylalton kívül mindenre rátesznek. Fogalmam nincs mi van benne, de az egész NDK gyáripar bűze és íze abban a szószban van. Ha bármilyen húst kérsz, azt olyan vastagon és véresen hozzák ki, mint Amerikában. A magyar ember számára ez ehetetlen. Ráadásul a németek háromszor akkora adaggal is elbírnak, mint mi. E mellet teljesen íztelen a konyhájuk, szerintem nem sóznak. Egyszer, mikor a zenekarral voltunk kint egy étteremben, tatárbifszteket kértünk. Az úgy hozták ki, ahogy ledarálták. Mindenféle ízesítés, fűszerezés nélkül. A németek ezt így is megeszik. Maximum megsózzák. Még a Hungária idejében a Fenyő Mikivel nem egyszer verseny szakácskodtunk az asztalunknál. A tartátbifszteket kb. egy óráig fűszereztük: kértünk hagymát, fokhagymát, paprikát és hozzá számtalan toast kenyeret. Párját ritkította. A szomszédos asztaloknál ülők nem értették, hogy mit csinálnak ezek a balkáni magyarok. Végül akkora sikere lett, hogy teljesen ismeretlen asztaltársaságok kértek egy-egy falatot és el voltak képedve, hogy mennyivel jobb és remek így ez a hús. Ott megérezték, hogy a magyar ember egészen más ízeket képes elviselni. Ők megették, ahogy kapták, mi meg megcsináltuk, ahogy nekünk jó. És ez a fő lelki attitűdbeli különbség a két nép között. A német mindent úgy fogad el, ahogy van, ahogy előírják neki, a magyar meg szeret mindent a maga arcára átalakítani és nem felel meg neki semmi úgy ahogy az megadatott.

Cikk és fotók: Sztárutazás.hu