Utazási oltások

Terhesek oltása és utazása

2010-06-28



Minden terhesnek egyedileg kell átgondolni a szükséges egészségügyi óvintézkedéseket, amelyek függnek a terhes saját egészségügyi állapotától, esetleges alapbetegségétől, az utazás hosszától, milyenségétől, és a célországban uralkodó körülményektől.

Mi a teendő terhesség esetén?
 

 

A terhességgel utazóknak igen fontos, hogy indulás előtt gondosan mérlegeljék a saját helyzetüket, az utazás körülményeit, illetve a célország(okban) elérhető egészségügyi szolgáltatásokat, körülményeket. A terhesség szempontjából a legmegfelelőbb utazási időpont a terhesség második harmada (18-24. hét), amikor a korai vetélés lehetősége minimális.

A terhesség utolsó harmadában levőknek  azért nem ajánlott az utazás, mert az esetleges koraszülés veszélye nagyobb. Bizonyos légitársaságok már nem utaztatnak várandós asszonyokat a terhesség 32-35 hetes időszakától. Utazás előtt mindenképpen meg kell vizsgáltatnia magát megfelelő szakemberrel, hogy a terhesség megfelelően stabil-e és nincs semmi olyan eltérés, amelyből később probléma származhat. A leggyakoribb veszélyeket az alábbi táblázat foglalja össze: 
 

A táblázat oszlopai egymással nincsenek összefüggésben!
 

Nőgyógyászati okok Általános orvosi okok Veszélyes környezetbe való utazás
Korábbi vetélés Korábbi trombózis, vagy embólia Magas helyen (magas hegyekben) való tartózkodás
A méhnyak elégtelensége Súlyos asztma, vagy egyéb krónikus tüdőbetegség Olyan területek, ahol valamilyen súlyos járvány zajlik
Megelőző méhen kívüli terhesség Szívbillentyű betegség Olyan területek, ahol chloroquin rezisztens malária kórokozó van
Koraszülés, vagy korai burokrepedés Szívizom betegség Olyan országok, ahol élő vírust tartalmazó oltóanyaggal történő oltás szükséges (pl. sárgaláz)
Ikerterhesség Magas vérnyomás  
A magzat növekedési rendellenessége Cukorbetegség  
Korábbi terhesség alatti magas vérnyomás, cukorbetegség, stb. Súlyos vesebetegség  
35 éves vagy e feletti első terhes, vagy 15 éves, illetve ez alatti első terhes Súlyos vérszegénység, illetve vérképző szervi betegség  
  Olyan más elváltozás, amellyel gyakran kell orvoshoz fordulni  


 

Javaslatok: 

 

  • A terhes asszony lehetőleg ne utazzon egyedül, mindig legyen egy társa, aki tud a terhességéről.
  • Legcélszerűbb a repülőgép középső részén ülni, mert az biztosítja a legsimább utazást.
  • Célszerű a folyosói ülést kérni, hogy könnyebben fel tudjon kelni.
  • Nem kell tartani a repülőtereken használt biztonsági célokat szolgáló átvilágítástól, de korai terhesség esetén biztonságosabb, ha a terhes utazó inkább kézi vizsgálatot kér.
  • Az utazás során érezheti ugyanazokat a kellemetlenségeket, amelyeket terhesek egyébként is éreznek (fáradtság, gyomorégés, puffadás, hüvelyfolyás, lábduzzadás).
  • Lehetőleg ne egyen utazás előtt olyan ételt, amely gáztermelődést okoz, mert ez fokozza a hasűri nyomást.
  • Folyamatosan használja a biztonsági övet.
  • Mozgassa a lábait, hogy elkerülje a trombózis-képződést, ill. félóránként sétáljon egy kicsit
  • Legyen tisztában a saját vércsoportjával és Rh csoportjával is.
  • Azonnali orvosi segítségre van szükség erős hasi fájdalom, darabos, vagy intenzív vérzés, a magzatvíz elfolyása, a méhösszehúzódások megindulása, erős fejfájás és látási zavarok esetén.
     

 

Hogyan kell oltani a terheseket?

 

  • Diphtheria-Tetanus: Akkor lehet adni, ha a terhes utazó a megelőző 10 évben nem részesült védőoltásban. Célszerűbb a terhesség második-harmadik harmadában adni.
  • Hepatitis A: A terhesek védelme fontos az A típusú májgyulladással szemben. A fertőzést követően kialakult májgyulladás terhesekben sokkal súlyosabban zajlik, mint más esetben. A magzatot ritkán betegíti meg. Az elölt vírust tartalmazó vakcinák hatékonyak és biztonságosak, de terhesség alatt csak akkor ajánlottak, ha a terhes nő a hepatitis A fertőzés fokozott veszélyének van kitéve.
  • Hepatitis B: csak azoknak kell beadni, akik valamilyen oknál fogva (pl. egészségügyi dolgozók) jobban ki vannak téve a vérrel terjedő vírusnak.
    • Immun-globulinok: A vérfehérjéből előállított készítménynek lehet védőhatása különböző fertőzések kialakulásának megelőzésében (pl. hepatitis A), és kockázat nélkül adható.
  • Influenza: Az elölt vírust tartalmazó oltóanyag biztonsággal alkalmazható,
  • Japán B agyvelőgyulladás: Nincs megfelelő adat, hogy ezt az oltást terheseknek biztonsággal be lehet adni. Csak akkor javasolják, ha olyan helyen kell mindenképpen tartózkodni, ahol gyakori a megbetegedés.
  • MMR oltás (kanyaró, mumps, rubeola): Ennek az oltásnak a beadása, mivel élő vírust tartalmaz, nem javasolt terhességben. Terheseknek célszerű az utazást a szülés utánra halasztani, ha olyan országokba akarnak menni, ahol ezek a betegségek gyakoriak.
  • Meningococcus meningitis (járványos agyhártyagyulladás): A többfajta kórokozó ellen alkalmazott oltás javasolt, ha az utazás olyan területre történik, ahol a járványos agyhártyagyulladás gyakori.
  • Pneumococcus vakcina (P23): Az elsősorban légúti fertőzést előidéző baktérium több típusa által okozott fertőzések kivédésére, megelőzésére alkalmazzák. Olyanoknak célszerű adni, akik fogékonyak ilyen fertőzésekre, illetve valamilyen krónikus megbetegedésben szenvednek.
  • Poliomyelitis (járványos gyermekbénulás): Mivel ez a betegség még néhány fejlődő országban előfordul, és terhesség idején gyakoribb, illetve veszélyt jelent az újszülöttre is, ezért a terhesek beoltása mindenképpen szükséges. Amennyiben még nem kapott oltást, a kiutazás előtt legalább 2 dózis felvétele szükséges 1 hónapos különbséggel. Nincs adat arra, hogy az elölt vírust tartalmazó oltóanyag bármilyen károsodást okozott volna.
  • Rabies (veszettség): Az oltóanyag nem jelent veszélyt terhességre, ezért veszett állat harapását követően mindenképpen oltani kell, és ha a kockázat nagy az utazó terhest előre be kell oltani.
  • Typhus abdominalis (hastífusz): Nincs kellő adat arra, hogy a tífusz elleni oltás káros lenne terhességben, illetve ártana a magzatnak. Ha szükséges az oltás, célszerű a baktérium sejtfelszíni antigénjét (Vi-polysaccharide) tartalmazó injekciós változatot alkalmazni, mert az nem ártalmas, és csak egyszer kell beadni.
  • Varicella (bárányhimlő): Terheseknek nem adható, mert élő vírust tartalmaz.
  • Yellow fever (sárgaláz): Az oltást általában nem javasolják terheseknek, mivel élő vírust tartalmaz. Csak abban az esetben indokolt, ha a járványos területre történő utazás elkerülhetetlen.


Mit vigyen magával a terhes?

 

Minden terhesnek egyedileg kell átgondolni a szükséges egészségügyi óvintézkedéseket, amelyek függnek a terhes saját egészségügyi állapotától, esetleges alapbetegségétől, az utazás hosszától, milyenségétől, és a célországban uralkodó körülményektől. Az egészségügyi csomag kiegészítése szükséges minden esetben az alábbiak szerint:

 

  • Hintőpor (talkum)
  • Hőmérő
  • Sópótlásra alkalmas sókeverék (por)
  • A terhességhez szükséges vitaminok
  • Gombafertőzés elleni készítmények (hüvelygombásodás ellen)
  • Lázcsillapító
  • Fényvédő krémek
  • Késői terhesség esetén célszerű vérnyomásmérőt, és a vizelet vizsgálatára alkalmas tesztcsíkot vinni.

 

Mit tegyen a szoptatós anyuka?


Amennyiben még anyatejjel táplált gyermekkel kell utazni, az utazás önmagában nem jelenti az anyatejes táplálás abbahagyását. Sokkal könnyebb még szopó kisdeddel utazni, mint olyan babával, akit már rászoktattak a cumisüvegre. Amennyiben az anyának rövid időre kell magára hagyni anyatejjel táplált gyermekét, célszerű a tejtermelést fenntartani az anyatej lefejésével. Az anyatejes csecsemőt nem kell külön itatni még meleg éghajlaton sem, ha az anya kellően hidrált (folyadékkal feltöltött) állapotban van. A szoptatás általában nem jelent ellenjavallatot az oltások felvételére, kivételt képez a sárgaláz elleni oltás, mivel a vakcina élő vírust tartalmaz, és esetleg kockázatot jelenthet az anyatejjel táplált gyermekre.
 
 


Kiemelt témák

Hasonló hírek

Különlegességek nyomában: A legjobb egyedi kaszinók

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE ...

Tovább

Tanácsok a télen autóval utazóknak

Téligumi

Ha tél, akkor indul a síszezon, és persze a hegyvidéki bungalók, szállodák forgalma is megsokszorozódik. Nagyon sokan vágnak neki a hideg időben is, hogy kiélvezhessék a téli pihenést és aktív kikapcsolódást. Ám mielőtt nekivágnánk egy ilyen kalandnak, mindenképp készüljünk fel alaposan. Ne csak a szállást foglaljuk le, hanem az autónkat is készítsük fel az utazásra.

Télen autóval

Szexturizmus

Szexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.

Szexturizmus

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Utazás kedvencekkel

Utazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.

Utazás kedvencekkel

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Országajánló

Peru

Peru maga a történelem. Kevés olyan ország van a Földön, amely olyan történelemmel büszkélkedhet, mint ez a dél-amerikai ország. Az ősi korok emlékei, látnivalói jó állapotban maradtak fenn, így az utazók megcsodálhatják az inka fővárost Cuzcot, Machu Picchu fenséges romjait vagy éppen a spanyol hódítók korának építészeti remekműveit. Ezek önmagukban is elegendőek lennének, ahhoz hogy turisták ezreit vonzzák az országba, de ez még kiegészül a varázslatos tájakkal, és az egyedülálló élővilággal is, a világ egyik legizgalmasabb... Peru