A kubai kormány nagy hangsúlyt szentel a kultúrának, a forradalom után sok színház, múzeum és kultúrház nyílt országszerte, nagy figyelmet fordítanak a zenére és a táncra is

NEMZETI ÜNNEPEK
 

Január 1. - A Felszabadulás Napja, a forradalom győzelmének napja

Május 1. - A munka ünnepe

Július 25, 26 és 27. - A Forradalom Nemzeti Ünnepe

Október 10. - A Függetlenségi Háború kezdetének napja

December 25. - Karácsony (december 26. munkanap)

KULTÚRA

A nemzeti identitás tekintetében az afro-kubai kultúra meghatározó. A történelem során Kubában a gyarmatosító spanyolok majd később a britek élénk rabszolga kereskedelmet folytattak. Egész törzseket hoztak át Afrikából, melyeket azonban nem választottak szét. Az együtt maradt törzsek így megtarthatták kultúrájukat, szokásaikat, melynek nyomait máig fellelhetjük a santeria hagyományoktól kezdve a mai szlengig. (Sokszor hallhatjuk a csak Kubára jellemző üdvözlést: "Qué bolá asere" - Mi van, haver?). Becslések szerint a lakosság 11%-ka fekete, 37%-ka fehér és 51%-ka mulatt, a társadalom azonban ennek ellenére meghökkentően egységes.

A kubai kormány kiemelt figyelmet szentel a művészetek és a kultúra támogatására. A forradalom után rengeteg múzeum és színház nyílt, tánctársulatokat alapítottak, művészeti iskolákat nyitottak. Ezen kívül több száz kultúrházat (Casa de la Cultura) építettek országszerte, melyekbe általában ingyenes a belépés. Így nem csoda, hogy a nemzetközi kulturális élet jelentős személyiségei közül is nagyon sok a kubai származású. A kiváló művészek a legkülönfélébb művészeti ágakban tevékenykednek, melyek közül a képzőművészet, film-, és táncművészet legyen szó modern táncról vagy balettról, illetve a szinművészet emelhető ki. Kubában a tradicionális zenére is nagy hangsúlyt fektetnek, igy sokunk örömére felélesztették az olyan tradicionális zenei műfajokat mint a danzón, son, bolero, mambo és a cha-cha-cha.

VALLÁS

A vallás a kubai kultúra egyik legellentmondásosabb és egyben legösszetettebb eleme. A forradalom előtt a kubaiak 85%-ka névleg római katolikus volt, noha csak 10%-kuk járt rendszeresen templomba. A forradalom győzelme után 140 katolikus papot utasítottak ki az országból reakciós politikai tevékenysége miatt, és további 400 önként hagyta el Kubát, míg a protestánsok többsége, akik a szegényebb néprétegeket képviselték maradtak, mivel kevesebb vesztenivalójuk volt. A kormány marxista-leninistának nyilvánította magát, ami egyet jelentett az ateizmussal. Az istentiszteletet sosem tiltották be és a vallásszabadságot sem töröltek el, a keresztény hívőkre azonban katonai munkatáborok vártak, hogy kigyógyuljanak vallásos meggyőződésükből. A hívők számára még nagyobb megpróbáltatást jelentettek a keményvonalas 1970-es, 1980-as szovjet évek, amikor tilos volt belépniük a kommunista pártba, nem kaphattak politikai hivatalt, és a hagyományos értelmiségi pályák is zárva voltak előttük.

A helyzet 1992-ben normalizálódott, amikor módosították az alkotmányt, törölték a marxista-leninista hivatkozásokat és a kormány világi természetére fektették a hangsúlyt. Ez megnyitotta az utat a vallásos emberek és vezetők előtt. II. János Pál pápa 1998-as látogatása alkalmával a kubai katolicizmus is megkapta a pápai áldást, így azóta egyre többen járnak templomba.

A Kubába hurcolt afrikai rabszolgák eredeti vallásos hiedelmeit átszínezték a katolikus tanok és ikonográfia. Az eredeti pogány isteneiket megtartották és áttranszformálták keresztény szentekké, ezzel végső soron új vallási hit rendszert hozva létre. Legelterjedtebb közülük a "santeria", akik követőivel mindenhol találkozhatunk Kuba utcáin, a beavatottakat könnyű megismerni hófehér ruhájukról.