Portugália - Történelem, Kultúra

 

Történelem

Portugália Európa egyik legrégebbi országa. A XII. században a dinasztia–alapító Alfons Henrik, Portugália első királya vívta ki a függetlenséget a Portugál Grófság részére. Egy évszázaddal később sikerült a móroktól a déli országrészt Algarve–t is visszahódítani, s ekkor jött létre az azóta is gyakorlatilag változatlan államhatárokkal rendelkező Portugália.


A XIII. század végén Dénes király megalapította Európa egyik legrégebbi egyetemét Coimbra városában.


A XIV–XV. és a XVI. században az első európaiak között volt, akik a messzi mesés Keletre, Ázsiába, valamint Afrikába és Dél–Amerikába hajóztak. Portugália 1580–1640 között egy trónörökösödési válság következtében spanyol fennhatóság alá került, 1640–ben szerezte vissza függetlenségét.


A XV. és a XVI. században nagy gyarmatbirodalmat építettek ki, Portugália ekkor élte fénykorát. Tengeri hatalommá vált: elfoglalták Ceutát (Észak–Afrika), híres hajósuk, Vasco da Gama eljutott Indiába, Alvares Cabral fedezte fel Brazíliát 1500–ban, amely 1822–ig Portugália fennhatósága alá tartozott. A szintén portugál származású Mgallanes pedig a világon elsőként körülhajózta a földet.


A XVIII. században a művészeteket kedvelő és pártoló V. János Károly felépíti a hatalmas Marfa–i palotát és kolostort.


Az 1755–ös pusztító földrengés után a Pombal márki nevéhez fűződő ujjá építés során építi meg a magyar Mardel Károly a híres vízvezetéket (Aquedoto das Águas Livres) amely ivóvízzel látja el Lisszabont.


A XIX. században pártharcok gyengítik a monarchiát, amely végül a királyság megdöntéséhez és a köztársaság kikiáltásához vezet 1910–ben.


Portugália 1986 óta tagja az Európai Uniónak, 1999–től pedig az euroövezetnek. Hagyományos kulturális értékeit azonban változatlanul őrzi és ápolja.


E rövid történelmi összefoglaló után talán nem meglepő a portugál művészet egyedisége. Példa erre a gótika portugál válfaja a manulein sítlus, a híres „azulejo” művészet remekbeszabott csempeképei, amelyekkel szerte az országban találkozhatunk, vagy a fado, ez az édesbús, nosztalgikus portugál dal.

Kultúra

Az ország gazdag kultúrájának egyik legfontosabb eleme az azulejo (a szó arab eredetű, jelentése: színesre csiszolt kő). A XV. századtól kezdve állítanak elő Portugáliában különböző motívumokkal és színezéssel csempéket, melyekből faliképeket készítenek templomok és lakóházak bejáratainak díszítésére.

Emberek

A portugálok Európa legkedvesebb emberei! Bármerre indulunk a barátságos országban, izgalmakra lelünk, új hangulatokra: a mediterrán atmoszféra, az európai modern civilizáció, a mór kultúra, a keresztény hatás keveredik itt, és valami egészen egyedi, sokszínű élményt nyújt.

Ünnepek

Portugália bővelkedik festában (ünnepekben), romariaban (vallási felvonulásban) és feiraban (vásárokban), melyek alkalmával szünetet tart az egész város. Legtöbbjük lényege a vallási menet. Minél északabbra jutunk, annál hagyományosabbak és annál kevésbé szolgálnak turisztikai látványosságként ezek az ünnepek. A Karnevál a legnagyobb esemény, kifestik az arcukat, tánc és parádé jellemzi ezt a húsvét előtt hat héttel tartott ünnepet. Húsvétkor vagy a Szent Heti Fesztiválkor hatalmas és színes felvonulást tartanak. A júniusi Festa de Sao Juao a legnagyobb Portóban, ahol mindenki az utcán táncol és barátságosan fejbe ütögetik póréhagymával egymást. A novemberi Feira de Sao Martinho–t Golegában tartják, mindenféle lovas mutatvány, lóverseny és bikaviadal kíséri.

Népszerűek a bikaviadalok, de Spanyolországgal ellentétben, itt nem ölik meg a bikákat.

Országos ünnep és munkaszüneti napok

Január 1., április 25., húsvét péntek, május 1., Pünkösd, június 10., augusztus 15., október 5., november 1., december 1., 8. és 25.

Helyi munkaszüneti napok: a helyszínen kell tájékozódni.

 


Útikönyv

Összegyűjtöttük neked az idei egzotikus szezon slágereinek számító célpontok legszebb látnivalóit, a top tízes strandokat, a legkényelmesebb szállodákat és egyéb hasznos információkat. Az adott ország történelmét, kultúráját és idegenforgalmi információit tartalmazó oldalakat egy online könyvbe rendezheted, amit kinyomtatva akár el is vihetsz magaddal az utazásra. Rovatunk folyamatosan bővül, jelenleg Egyiptom, Tunézia, Kenya, a Maldív-szigetek, Mexikó, Thaiföld és Dominika érhető el a szolgáltatásból.
tovább

Kiemelt témák

Hasonló hírek

Gasztro tippek belföldi utazóknak

 A belföldi utazások egyre népszerűbbek a magyarok körében. A klasszikus úti célnak számító Balaton és a gyógyfürdők mellett egyre többen fordulnak a kulináris élvezetek felé. Cikkünkben a legérdekesebb és legújabb gasztronómiai csemegéket gyűjtöttük egy csokorba, néhány megfontolandó egészségügyi tanáccsal.    

Tovább

Úti neszesszer natúr módra - Természetes védelem, a nyaralás ideje alatt is

 Bőrünk és hajunk egészségének megőrzése a vakáció ideje alatt kiemelt jelentőségű, hiszen a szikrázó napsütés valamint a sós víz, erősen igénybe veheti bőrünket, hajunkat. A natúrkozmetikai készítmények szerelmeseinek a Dr. Organic termékcsalád számos olyan természetes készítményt kínál, amelyek segítségével a haj-és bőrvédelem az utazás alatt is gyerekjáték! Aki bőrproblémákkal küzd, annak érdemes az otthon is használt, szenzitív...

Tovább

Szexturizmus

Szexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.

Szexturizmus

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Utazás kedvencekkel

Utazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.

Utazás kedvencekkel

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Országajánló

Franciaország

Nincs ott más, gondolhatnánk, mint a méregdrága Riviéra és az Eiffel-torony Párizsban. Hát, ez is egy hozzáállás, melyet tiszteletben tartva azért mégis arra buzdítanám a jobbra érdemes utazót, ne habozzon, nézzen szét ebben a nagy országban, mert annyi csodával van tele, hogy kitart még három, négy, megismételt utazásra is!

Természetesen, Párizs (bővebben később), szerepel fő látnivalóként a Franciaország útikönyvekben, és valóban, ha másért nem is, azért érdemes megnéznünk, hogy hazatérve ne azt mondják az érdeklődő rokonok, barátok:... Franciaország