Aktuális

Előbb jobbra, aztán balra – Utazzunk Londonba! (II. rész)

2013-10-29


Szerző: Molnár Barbara


 Mielőtt útnak indulunk, tervezzük meg alaposan, mely látnivalókat szeretnénk mindenképpen megtekinteni, és nagyon fontos tudni azt is, hogy ezek milyen messze helyezkednek el egymástól. Érdemes tehát egy-egy napra úgy összeválogatni a célállomásokat, hogy azok a lehető legközelebb legyenek egymáshoz, hogy ne az utazással eltöltött időé, hanem sokkal inkább a nevezetességeké legyen a főszerep. Az alábbiakban ehhez szeretnénk segítséget nyújtani.

 

 

 Szánjunk egy napot a belvárosi látnivalókra, melyek egytől-egyik London jelképeivé váltak. Tekintsük meg elsőként Európa ötödik legnagyobb templomát, a gyönyörű Szent Pál Katedrálist, mely némiképp a római Szent Péter Székesegyházra emlékeztetheti a turistákat. Már maga a tér is nagyon szép, melyen áll, de a katedrális belülről is megtekinthető kb. 15 £-ért. Utunkat folytatva nézzük meg a számtalanszor újjáépített London Bridge-et, melynek mai formáját maga II. Erzsébet nyitotta meg 1973-ban. Ezután sétáljunk el a Tower Bridge-hez. A 19. század végén között épült, két gótikus kőtoronnyal rendelkező híd úgynevezett kettős híd: az alsó híd felnyitható, így a tengerjáró hajók is elférnek alatta, a 43 méter magas felső hídon pedig gyalogosként végigsétálva csodálatos londoni panoráma terül el előttünk, s többek közt a Big Ben is látható már. A Parlament épületének legismertebb része, az Óratorony, vagy ismertebb nevén Big Ben, sajnos csak brit állampolgárok számára látogatható, de távolról csodálva is igazán fenséges látványt nyújt. Nagy-Britannia legnagyobb órája a mai napig mechanikusan működik, és a szerencsések hallhatják a naponta felcsendülő, világszerte jól ismert dallamot is. A Big Ben-től nem messze áll a monumentális, minden részletében csodálatos Westminster Apátság. A gótikus stílusú épület igen fontos szerepet játszott egykor és játszik ma is a brit történelemben: ez ugyanis Nagy-Britannia uralkodóinak koronázó temploma és számtalan királyi esemény színhelye is, továbbá tekintélyes síremlék-gyűjteménnyel rendelkezik. Összesen mintegy 3000 ember végső nyughelye: egykori brit uralkodóké, államférfiaké, tudósoké, költőké, zeneszerzőké, de itt nyugszik az Ismeretlen Katona is, kinek testét Franciaországból hozták haza és 1920-ban helyezték el a főhajóban. Az apátság belülről is káprázatos, ha időnk engedi, tekintsük meg, a felnőtt belépő ára kb. 16 £. Ha még van erőnk a nap vége felé járva, ne hagyjuk ki a Trafalgar Teret, a londoniak kedvelt találkozó helyét, a közepén található két óriási szökőkúttal, és persze az 52 méter magas Nelson Emlékművel, melyet a trafalgari csatában elhunyt Horatio Nelson admirális tiszteletére állítottak a 19. század derekán. Korábban galambok ezrei is állandó látogatói voltak a térnek, mára azonban már tilos etetni őket, így egyre kevesebb éhes madár jár erre.  Végül tekintsük meg a gigantikus óriáskereket, a London Eye-t. A 2000 óta működő kerék eredetileg csupán öt évre kapott működési engedélyt, de időközben olyan sikeressé vált, hogy a mai napig állhat a sok időt áldozni hajlandó turisták legnagyobb örömére. Rengetegen várakoznak ugyanis, aki azonban kivárja sorát, kb. 17 £-ért felülhet rá, és a legmagasabb, 135 méteres magasságból csodálhatja a várost.

 

Egy másik napot kezdhetünk a Harry Potter könyvsorozatból is ismert King’s Cross pályaudvar megtekintésével. A Potter-rajongók a helyi fotósokkal természetesen meg is örökíttethetik magukat a filmből jól ismert sállal, a falban félig már eltűnt hordárkocsival és a kalitkával nem máshol, mint a 9 és ¾. vágányon. Ezután töltsünk el egy délutánt Camden Town-ban. Ez a londoni városrész különleges és megdöbbentő tapasztalatokkal gazdagít majd.  A Londonban egyébként is érezhető különös hangulat, illetve az egyedi karakterek és éles határvonalak ebben a kis „faluban” még erőteljesebben megmutatkoznak. Azon túl, hogy itt mindenkinek egyedi szuvenírt vásárolhatunk sokszor igen kedvező áron, olyan különleges világba csöppenünk, hogy egy életre megjegyezzük az ott tapasztaltakat. Camden Town olyan, mint egy életre kelt fantáziavilág, ahol egymás mellett él és dolgozik a tősgyökeres angol hippi, a román vámpír és a 90-es évek német diszkós filmjeiből kilépett fiatal lány is. A látvány először nem különbözik a szokásos, olcsóbb bevásárlóutcákétól, de ahogy beljebb haladunk, már kissé piaci hangulat uralkodik el. Még beljebb merészkedve egy – talán egykori – hatalmas istállóba lépünk, melyben kanyargós ösvényeken haladhatunk a különböző árusok még különlegesebb portékáinak helyet adó kis üzlethelyiségek mellett. Érdekes és finom ételeket is megkóstolhatunk, de pihenésképpen egy finom angol sört is ihatunk – akár egy telefonfülkékből épített kis pub-ban. Az éjszakai szórakozás Londonban nem olcsó, de számtalan lehetőség közül választhatunk. Ha mégis inkább egy kellemes vacsorára szavaznánk, ellátogathatunk akár a londoniak által jól ismert, Vauxhall Station közelében található Park Plaza Riverbank London hotel földszintjén elhelyezkedő Chino Latino étterembe, ahol a japán konyha akár összes különlegességét végigkóstolhatjuk.

 

Amennyiben már nincs sok időnk Londonban, néhány, szinte kötelező látványosságot még mindenképpen tekintsünk meg. Sétáljunk egyet az Oxford Streeten, ahol bár óriási tömeg hömpölyög nap mint nap, mégis kihagyhatatlan. Ezután álljunk meg a Piccadilly Circus-on, ahol szintén nincs kevesebb ember, de az óriási kijelzők és a nyüzsgés megér néhány percet. Ha ezt követően inkább valami nyugalmas helyre mennénk, érdemes sétálni egyet a Green Parkban. A hatalmas és csendes terület ösvényei a Buckingham Palotához vezetnek. A királyi palota előtti óriási területen is mindig rengeteg turista van, mégsem tűnik zsúfoltnak. Érdekesség, hogy ha a palotán fel van húzva az angol zászló, amit a britek Union Jack-nek neveznek, az nem jelent mást, mint, hogy a királynő otthon van. Ha szerencsénk van, végignézhetjük az őrségváltási ceremóniát is. Ha múzeum, akkor sokan a híres Madame Tussaud’s mellett teszik le voksukat, bár ott borsos árat, majd’ 30 £-ot kell fizetni, hogy megtekinthessük a hírességeket mintázó viaszszobrokat. Aki azonban volt már a hozzánk sokkal közelebb található és valamivel olcsóbb bécsi Prater-ben, nem lesz hiányérzete.


Kiemelt témák

Hasonló hírek

Külföldre autóval – praktikus tanácsok nem csak kezdőknek

 Bár itthon már vége a nyárnak, tőlünk délebbre még gyakran kúszik harminc fok fölé a hőmérő higanyszála. Ezért sokan döntenek úgy, hogy – a tömeget elkerülve – az utószezonban autóznak a mediterrán térségbe. Cikkünkben az ő számukra gyűjtöttünk csokorba néhány praktikus tanácsot az Autóklub segítségével.    

Tovább

Külföldre autóval – praktikus tanácsok nem csak kezdőknek II.

Bár itthon már vége a nyárnak, tőlünk délebbre még gyakran kúszik harminc fok fölé a hőmérő higanyszála. Ezért sokan döntenek úgy, hogy – a tömeget elkerülve – az utószezonban autóznak a mediterrán térségbe. Cikkünkben az ő számukra gyűjtöttünk csokorba néhány praktikus tanácsot az Autóklub segítségével.      

Tovább

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Utazás autóval

Utazás autóval

Évente több millió magyar autós indul külföldre, nagy részük a nyári hónapokban lépi át az országhatárt. A nyaralásra azonban készülni kell, hogy elkerülhessük az utazás során felmerülő problémákat.

Utazás autóval

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Országajánló

Ciprus

Ciprust Aphrodité szigetének is nevezik, mivel a görög mitológia szerint innen származik a szépség és szerelem istennője. A legenda úgy tartja, Aphrodité ezen a szigeten lépett ki a tengerből.
 
A Földközi-tenger legkeletibb szigete három kontinens metszéspontjában fekszik. Az ország fővárosa, Nicosia a sziget középső részén található.
 
1974 óta az ország politikai tekintetben kettéosztott. A sziget éghajlata egyedülálló, a napsütés és a kellemes mediterrán éghajlat egész évben élvezhető. Június elejétől október végéig meleg a... Ciprus

Egészségügyi információk országok szerint