Görögország - Hasznos információk

Görögország – a szigeteken problémát jelent a tiszta vízellátás

 

A magyar utazók igen nagy része választja a görög-szigeteket, vagy az olymposi riviérát nyaralása célpontjául. A turistáknak fel kell készülniük az utazásra egészségügyi szempontból is. Az MD Travel Health ajánlásai szerint érdemes a hepatitis A, a rubeola, a kanyaró és a diftéria ellen védekezni, a télen utazóknak pedig az influenza elleni védőoltás ajánlott. Tavaly például több száz helyi lakost és utazót betegített meg egy kanyarójárvány, illetve egy ritka vírus okozta szívizomgyulladásban Krétán és a görög szárazföldön is többen megbetegedtek.

 

A görög szigetek többségének ivóvíz-ellátása korlátozott, vagy egyátalán nincs édesvíz-készletük, illetve a csatornázás sem megfelelően megoldott. Ezért olvashatjuk a görög apartmanok többségében, hogy ne fogyasszunk csapvizet, és ne dobjunk papírt a toalettbe. A görög nyaralók ezért mindenhol csak palackozott vizet fogyasszanak, és kerüljék a csapvízzel készült jeget, koktélokat, fagylaltot. A hepatitis A ugyanis elsősorban szennyezett vízzel terjed. A betegség védőoltással megelőzhető, ami több évtizedre szóló védettséget biztosít.

 

Közlekedés

 

Kiváló utak és mediterrán sofőrök

 

Bár a görög szárazföld kétségtelenül távolabb fekszik Magyarországtól, mint Olasz- vagy Horvátország, az út mégsem megerőltető, köszönhető az utak kiváló állapotának. Amennyiben saját autónkkal indulunk neki az 1200 km körüli távnak (Budapest-Sarti 1230 Km, Bp-Thessaloniki 1050 Km), úgy semmilyen különösebb előkészületre sincsen szükség. A magyar jogosítvány tökéletesen megteszi (az ottani autóbérlés esetén nemzetközi jogosítványt kell beszereznünk), míg az útlevelet is csak azért kell magunkhoz venni, mert az út nem EU tagállamokon is átvezet. Autónkra ki kell még váltanunk a nemzetközi zöldkártyát, melyet a kötelező biztosításunkat kezelő biztosító állíthat ki.

 

Görögország úthálózata kiváló, minden nagyobb várost autópálya köt össze, és az ottani sávok szélesebbek is a hazaiaknál. A legtöbb nagyváros elkerülő úttal is rendelkezik. Az útdíj mértéke sem eget rengető, 10 Euro körüli összeg. Mindenképpen érdemes azonban egy navigátor vagy egy megfelelő térkép beszerzése, mivel a görög útjelzések néha meglehetősen ötletszerűek. Felváltva jelölik az elágazásoknál a legközelebbi települést vagy egy távolabbi várost, néha rendszer nélkül.

 

Ezenkívül érdemes lélekben felkészülni arra, hogy a görögök is mediterrán sofőrök. Jól és biztonságosan vezetnek, de a kresz előírásait meglehetősen rugalmasan értelmezik. Sűrűn találkozhatunk egy forgalmi sávban több párhuzamosan haladó autóssal vagy éppen olyannal, aki a külső sávból fordul be balra. A beláthatatlan útkanyarulatokban, amennyire lehetséges, mindig húzódjunk ki az út szélére, mert a helyiek nemegyszer inkább az osztóvonalon közlekednek. A városokban vannak fizető és nem fizető parkolóhelyek.

 

Ahol a parkolást tábla tiltja, ott semmiképp ne álljunk meg. Ezt a görög rendőrök nagyon komolyan veszik, és autónkat elszállíthatják, vagy leszedhetik a rendszámtáblát. Sebességhatárok:  autópályán 120, országúton 80, lakott területen pedig 50 km/h a legnagyobb megengedett sebesség.

 

Nemzetközi repülőterek

A legfontosabb nemzetközi repülőtér Athénban található, a 2004-es olimpiai játékokra került sor teljes felújítására és egy, a városközpontba vezető gyorsvasúti járat kiépítésére. Athénba szinte minden repülőtársaság indít menetrendszerinti járatokat. Nagyobb nemzetközi repülőtér van még Theszalonikiben és Héraklionban, de a nyári idegenforgalmi szezonban sok kedvelt nyaralóhelyre indulnak charterjáratok is (Korfura, Rodoszra), de szinte minden szigeten van kisebb-nagyobb repülőtér, ahová a rendszeres belföldi járatok érkeznek.

 

Fontosabb kikötők

A legnagyobb kikötők Athénban, Theszalonikiben és Heraklionban találhatók, de szinte minden szigeten van nagyobb hajók fogadására is alkalmas kikötőhely. Az égei-tengeri szigetekre a legtöbb hajójárat Athénból vagy Theszalonikiből indul, a jón-tengeri szigetek Patrasz és Igumenitsza kikötőiből érhetők el. A kisebb szigetek között gyakran nincs rendszeres közvetlen hajóösszeköttetés, csak időszakos járatok vannak.

 

Nemzetközi vasútjáratok

Budapestről expresszjárattal juthatunk el Athénba, az út kb. 29 órát vesz igénybe, a nemzetközi vonat Theszalonikiben is megáll, idáig kb. 21 óra az út. A járatokon érvényesek a szokások nemzetközi kedvezmények (diák és nyugdíjas).

 

Autóutak

Az országot észak-déli irányban szeli át a leghosszabb gyorsforgalmi út (kimondott autópálya csak egy rövid szakaszon van). A gyorsforgalmi utak egyes szakaszain autópálya-használati díjat kérnek, így például az Athén-Lámia-Larissza-Katerini és az Athén-Korinthosz-Patrasz szakaszon. Görögországban bátran lehet éjjel is utazni, a főbb közlekeési utak viszonylag jó minőségűek, az alsóbbrendű utak állapota azonban több kívánnivalót hagy maga után. Az ország legeldugottabb területein lévő kis falvakat pedig néha nem is lehet autóval megközelíteni (elsősorban például a szigeteken).

 

Segélykérő telefonok

 

A bajba jutott turistáknak a Turista Rendőrségek helyi irodáiban nyújtanak segítséget. Országos telefonszám: 171, amelyen angolul, németül és franciául beszélnek.
 

A görög mentők telefonszáma: 166
 

Közlekedési baleseteknél a központi rendőrséget a 100-as telefonszámon lehet elérni.
 

Amennyiben a magyar állampolgárt a határon valamilyen oknál fogva nem engedik be Görögországba, az athéni magyar nagykövetség, vagy tiszteletbeli konzulátusok telefonon segítséget nyújthatnak ennek tisztázásához. A görög határról, nemzetközi repülőtérről, egyébként általában csak a helyszínen vásárolt telefonkártyával lehet telefonálni.

 

Posta

Normál levél/képeslap postai feladási díja: 0.60 EUR

 

Magyarország helyi képviseletei

Nagykövetség Athéna
16, Kalvou Str. Paleo Psychico 154 52 Athén
Előhívó: (30)(210) Telefon: 675-2300 Ügyelet: 675-2300
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: Kőrösi Csaba
Fax: 674-0890
E-mail: titkarsag@hunembassy.gr
Honlap: www.hunembassy.gr

 

Tiszteletbeli konzulátusok

Korfu / Frederica Kassiotis
Corfu 199, Ethnikis
Paleokastritsas Road 49100
Telefon: (30)(661) 022-500, fax: (30)661 020-401

 

Kréta / Konstantinos E. Konstantinides
Crete (Kréta) Heraklion
26 Kornarou Sq. & 1 Lasithiou Str.
1st Floor 71201
Telefon: (30)(81) 0341-711

 

Pireusz / Alexandros Besi

Pireus Sotiros Str. 6., P. O. B. 80119 18510

Telefon: (30) 1 0422-3800, fax: (30) 1 0422-3559

 

Ródosz / Agapitos Kaillis

13 D. Theodoraki Str. 85100 Ródosz

Telefon: (30)(241) 027-108, 037-052, fax: 073-522

 

Theszaloniki / Dimitrios Takas

Thessaloniki 3, Fragon Street 54626

Telefon: (30) 31 0547-397, fax: 0530-988

 

Görögország magyarországi képviseletei

Görög Nagykövetség és Konzuli Osztály
1063 Budapest, Szegfű u.3.
Telefon: 413-2600, 413-2610 Fax: 342-1934
E-mail: greekemb@axelero.hu

 

Mit vigyünk Görögországba?

Különleges felszerelést csak abban az esetben szükséges magunkkal vinni, ha saját igényeink vagy hobbink ezt megkívánja (búvárruha, sífelszerelés, saját étkészlet stb.). A nyári hónapokban az egész ország területén a mediterrán éghajlatra jellemző meleg idő az uralkodó, ezért inkább arra ügyeljünk, hogy a strandfelszerelés ne maradjon itthon...
 

Ha szállásunkat apartmanban foglaltuk le, vihetünk magunkkal előre megvásárolt konzerveket, tartós élelmiszereket, de még a nyaralóhelyeken is közel ugyanannyiba kerül minden élelmiszer, mint itthon.

 

Mit ne vigyünk?

Élelmiszerek, alkohol és más élvezeti cikkek esetén a többi EU országra is érvényes beviteli kvóták érvényesek Görögországra is. Romlandó élelmiszert már csak azért sem érdemes vinni, mert helyben is minden megkapható, és az árakban sincs nagyon lényeges eltérés az itthoniakhoz képest. Arra viszont figyeljünk, hogy az ország területéről tilos engedély nélkül műtárgyat kihozni, ha esetleg ilyesmit kaptunk/vásároltunk, mindenképpen érdemes utánakérdezni a kiviteli szabályoknak, hogy az esetleges átvizsgálás kellemetlenségeit elkerüljük.

 

Kisgyermekes családoknak ajánlott?

A népszerű tengerparti üdülőhelyek mindenképpen ajánlhatók kisgyermekes családoknak, a nagyobb üdülőkomplexumokban mindenhol vannak külön medencék (esetleg gyermekprogramok is).

 

Mikor utazzunk?

Ez elsősorban attól is függ, milyen céllal látogatunk az országba? Ha elsősorban nyaralni indulunk, természetesen a nyári hónapok a legalkalmasabbak, figyelni kell azonban arra, hogy minél délebbre megyünk, annál forróbbak a nyár közepi hónapok. Krétán például szeptember közepe felé lesz csak nem túl perzselő a forróság, míg az északi Korfun ekkor már bizonytalanabb a kilátás a folyamatos jó időre.
 

Amennyiben elsősorban kulturális programokat tervezünk, akkor a tavasz és az ősz a legalkalmasabb időszak az utazásra. Az Athénba látogatóknak nem árt azzal is számolniuk, hogy a város folyamatosan növi ki önmagát, a hatalmas autóforgalom, a szűk utcák és a zárt fekvés miatt a nyári hónapokban igen gyakran fordul elő kisebb-nagyobb szmog. (A nagyváros levegője egyébként sem túl tiszta, az idegenvezetők ritka alkalomként szokták mutogatni, ha az Akropoliszról ellátni a pár kilométerre lévő pireuszi partokig.)
 

A tél kissé unalmas, ha nem a téli sportok kedvéért indulunk el, viszont Húsvét és június között az idő már elég szép, a partok és a látnivalók még nem túl zsúfoltak, a közlekedés zökkenőmentes. A szállások jóval olcsóbb áráról nem is beszélve. (A szárazföldön augusztus végétől november végéig ismét hasonló feltételek között látogathatunk az országba.)


Útikönyv

Összegyűjtöttük neked az idei egzotikus szezon slágereinek számító célpontok legszebb látnivalóit, a top tízes strandokat, a legkényelmesebb szállodákat és egyéb hasznos információkat. Az adott ország történelmét, kultúráját és idegenforgalmi információit tartalmazó oldalakat egy online könyvbe rendezheted, amit kinyomtatva akár el is vihetsz magaddal az utazásra. Rovatunk folyamatosan bővül, jelenleg Egyiptom, Tunézia, Kenya, a Maldív-szigetek, Mexikó, Thaiföld és Dominika érhető el a szolgáltatásból.
tovább

Kiemelt témák

Hasonló hírek

Koffer tippek - Hogyan válasszunk megfelelő bőröndöt?

 Gondolta volna, hogy különböző típusú bőröndöt érdemes választani, ha autóval, vonattal vagy repülővel utazunk? Tudta, hogy a harsány színű bőröndök használata nemcsak egy divathóbort, hanem valódi gyakorlati előnyük is van? Cikkünkben szakember segítségével adunk hasznos tanácsokat a tökéletes utazótáska kiválasztásához! 

Tovább

Mit tegyünk, vagy ne tegyünk a bőröndbe? – gyakorlati tippek a helytakarékosság jegyében

 A nyaralás előtti pakolás sokaknak bosszúságot okoz, amit a légitársaságok poggyászra vonatkozó súlykorlátozásai sem tesznek könnyebbé. Sajnos el kell fogadnunk a tényt, hogy nyaralásunkra nem tudjuk a ruhásszekrényünk és cipős fiókunk egész tartalmát magunkkal vinni! Az alábbi praktikák segítségével viszont egyszerűen kiválogathatjuk azokat a darabokat, amikre valóban szükségünk lesz, és azokat is, amiket jobb, ha otthon hagyunk.    

Tovább

Szexturizmus

Szexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.

Szexturizmus

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Utazás kedvencekkel

Utazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.

Utazás kedvencekkel

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Országajánló

Görögország

Kék és fehér – ez a csodálatos Görögország
 
A Földközi-tenger hűsítő, kristálytiszta vize, fehér-kékben pompázó házak és a görög konyha utánozhatatlan ízei. Ezek az első dolgok, amik eszünkbe jutnak, ha az európai kultúra bölcsőjére, Görögországra gondolunk. A helyi emberek mindig őszinte mosollyal és túláradó vendégszeretettel fogadják a hozzájuk látogatókat. Minden sarkon valamilyen ókorból maradt, felbecsülhetetlen értékű műemlékbe botlunk, miközben a bouzuki hangja belengi az utcákat. A nyaralóknak főszezonban igen könnyű... Görögország