Aktuális

Opatija – luxusvilág pár órára

2013-06-26


Szerző: Glázer Szilvia


 Ha egy kis luxusra vágyunk, akkor nem kell rögtön repülőgépre szállni, hogy elérjük a Francia Riviérát, elég csak 5-6 órát autózni Opatijába, Horvátország egyik legszebb és legelegánsabb üdülőhelyére. A Fiumétól pár kilométerre fekvő városka gyönyörű palotáival, luxushoteleivel, békebeli hangulatot árasztó Ferenc József sétányával felveszi a versenyt akár Cannes-nal vagy Nizzával is.

 

 

 Opatija az Isztriai-félsziget keleti partján fekszik, pár kilométerre az egykori Fiumétól (ma horvátul Rijeka) közvetlenül az Ucka hegy lábánál. A XIX. századi, gyönyörű palotákkal övezett parti sétány a budapesti Andrássy utat idézi, azzal a különbséggel, hogy itt kacskaringós, magasra futó szűk utcák és hegyes-völgyes sziklakertek adják a gyönyörű környezetet, az ablakok pedig a több kilométer hosszan elnyúló adriai sziklapartokra tekintenek. A helység történelme valamikor a XV. században kezdődött, amikor a bencések apátságot alapítottak a halászfalu határában. Az egykori apátsági épület helyén áll a ma is megtekinthető Szent Jakab templom, amelyet közel 400 éven keresztül építettek egészen 1937-es befejezéséig. Az 1800-as évek közepén egy tehetős fiumei kereskedő szeretett bele az álmos kis halászfaluba, itt építette meg nyaralóját, a ma Villa Angiolina néven ismert palotát. Ezt követően számos arisztokrata épített ide házat vagy nyaralót, azonban a nagy áttörést Ferenc József császár hozta meg, aki annyira szerette Opatiját, hogy telente ide telepítette a teljes császári udvart. Maga a császár az 1884-ben épült Kvarner Hotelben lakott. A szálloda ma is üzemel, bájos tengerparti éttermében az Osztrák-Magyar Monarchia divatját idéző jelmezekben sétálgatnak a szálloda alkalmazottai, visszahozva ezzel a századforduló hangulatát. Egy-egy fotó erejéig szívesen megállnak az érdeklődőknek.

 

Opatija felfedezését érdemes gyalogosan elkezdeni, hiszen a szűk utcákon és a parti sétányon nagyon nehéz autóval közlekedni, illetve parkolóhelyek is csak korlátozott számban állnak rendelkezésre. A legnagyobb parkolót a főtér mellett találjuk, pár száz méterre a Kvarner szálloda és a Szent Jakab Templom által határolt árnyas miniparktól. A főtértől nyugatra gyönyörű paloták, köztük a legelső Villa Angiolina, majd, a már nevével is luxust sugárzó Hotel Savoy, valamint a kaszinózásra csábító Admiral övezik a kávézókkal és éttermekkel teli parti sétányt. Érdemes megkóstolni a horvát halételek valamelyikét, hiszen a helyi halászok még ma is frissen fogják a finomságokat. Ne feledjük, hogy a nem kellően átsütött halak, kagylók hepatitis A fertőzést hordozhatnak, ami ellen védőoltással védekezhetünk. A főtéren áthaladva juthatunk le a városka központi, betonból épített strandjára, ahol játszótér, éttermek és fagyizók várják a pihenni vágyó kicsiket és nagyokat. A strand másik oldalán kezdődik a Ferenc József sétány, amely a Kvarner Hotel mellett hosszú kilométereken keresztül kígyózik a kikötőig és még azon is túl. Érdemes a kikötő melletti parkot is meglátogatni, ahol ritka növényeket, fákat láthatunk, a növénykertet pedig egy hírességek arcképeivel díszített téglafal övezi.

 

Valójában Opatijának nincs igazán sok turisztikai attrakciója, de ha szeretnénk  gyönyörű paloták között sétálgatni és elegáns emberekkel találkozni, akkor az egykori császári üdülőhely a legjobb választás. A luxus azonban nemcsak a környezetet és a parti sétány mellett terpeszkedő palotákat, hoteleket lengi be, de megérződik a vendéglátóhelyek és a szállodák árképzésén is. Ha egy különleges, egyedi hangulatú hétvégére vágyunk, akkor kiváló választás Opatija, azonban strandolásra, több hetes nyári nyaralásra találunk olcsóbb és fürdőzésre alkalmasabb helyszínt is Horvátországban. 


Kiemelt témák

Hasonló hírek

Mit tegyünk, vagy ne tegyünk a bőröndbe? – gyakorlati tippek a helytakarékosság jegyében

 A nyaralás előtti pakolás sokaknak bosszúságot okoz, amit a légitársaságok poggyászra vonatkozó súlykorlátozásai sem tesznek könnyebbé. Sajnos el kell fogadnunk a tényt, hogy nyaralásunkra nem tudjuk a ruhásszekrényünk és cipős fiókunk egész tartalmát magunkkal vinni! Az alábbi praktikák segítségével viszont egyszerűen kiválogathatjuk azokat a darabokat, amikre valóban szükségünk lesz, és azokat is, amiket jobb, ha otthon hagyunk.    

Tovább

Így étkezzünk kánikulában következmények nélkül – óvatosan a helyi konyhával!

 Egy-egy külföldi vakáció helyszínéül a legtöbben a mediterrán vagy trópusi területeket választják. Ezekben az országokban – időszaktól függően – extrém melegre is számítani kell. A forró napok egyrészről megviselik a szervezetünket - így nem mindegy, hogy milyen ételeket, italokat fogyasztunk -, másrészről előtérbe kerülnek azok a típusú megbetegedések is, amelyek a nem megfelelően tárolt és hűtött élelmiszerektől származhatnak. Egy hasmenés...

Tovább

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Utazás autóval

Utazás autóval

Évente több millió magyar autós indul külföldre, nagy részük a nyári hónapokban lépi át az országhatárt. A nyaralásra azonban készülni kell, hogy elkerülhessük az utazás során felmerülő problémákat.

Utazás autóval

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Országajánló

Horvátország

Horvátország – 5-6 óra múlva már lubickolhatunk az Adriai-tengerben
 
Kellemes mediterrán éghajlat, gyönyörű leanderbokrok, kristálytiszta tenger, fürdésre csábító kavicsos öblök, többszáz éves templomok, hangulatos, szűk sikátorok, barátságos vendéglátók, roston sült halak, jóféle vörösborok – Horvátország ezzel és emellett még számos programmal is várja látogatóit. A tenger, a napfény, az ókori romok és a történelmi városkák rengetegét nehéz lenne felsorolni. Az egyes régiók (Isztria, Észak-, Közép- és Dél-Dalmácia, a... Horvátország

Egészségügyi információk országok szerint