Aktuális
Kína a nyári olimpia előtt 76 millió dollárt költött egészségbiztonságra!
2008-02-19
A kínai egészségügyi miniszter, Chen Zhu év elején bejelentette, hogy a kormány biztosítani fogja az általános közegészség biztonságát a pekingi olimpiai játékok alatt a betegségvizsgálatok erősítésével, a váratlan helyzetekre való azonnali reagálással és orvosi közreműködők segítségével. Mindezek ellenére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a hepatitis A és B valamint a tífusz elleni védőoltások felvételét ajánlja az olimpiára utazóknak.
Egészségügy és olimpia – kötelező a biztonság
A 2008-as olimpiai játékok óriási lehetőséget teremtenek az általános közegészségügy fejlesztésére Kínában. Peking és a környező települések közösen összefogva erősítik a betegellátást, felkészülnek a rizikós helyzetekre és a lehetséges egészségügyi balesetekre. Mindemellett Chen Zhu hozzátette, hogy a kormány is mindent megtesz azért, hogy az egészségügy színvonala elérje a maximumot augusztusra, a játékok idejére. Pekingben sokat tesznek azért, hogy megelőzzék az esetleges járványokat, így az intézkedések kiterjednek a fertőző betegségek terjedésének megakadályozására, az ivóvíz tisztaságának biztosítására, a vendéglátóipar és a hotelek élelmiszerügyi ellenőrzésére, és a környezet tisztántartására. Kína egyébként 2003-tól kezdődően mintegy 76 millió dollárt költött a megelőzésre és az egészségügyi rendszer biztonságának megteremtésére.
Veszélyben a Kínába utazó sportolók, szurkolók és vendégmunkások
Mindezek mellett sajnos Kínában él a világon a legtöbb hepatitis B fertőzött, és gyakoriak a hepatitis A járványok is, sőt előfordulnak hastífuszos megbetegedések is. A hepatitis A fertőzések száma legfőképpen azokon a területeken magas, ahol az alapvető higiénés szabályokat nem tartják be. A kórokozó szájon át, mosatlan zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertőzött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett állatokból készült nyers vagy nem eléggé átfőzött tengeri ételekkel, nem ivóvíz minőségű vízzel kerül be a szervezetbe. A szennyezett ivóvíz és a mosdóvíz a fertőzés egyik legfőbb veszélyforrása. Sajnos az alapvető higiénés szabályok betartása sem garantálja azt, hogy biztosan nem terjed a vírus, hiszen a jégkockák, a fagylalt és a nem kellően megfőzött kagylók is készülhetnek fertőzött alapanyagokból, ezeket pedig egyetlen utazónak sincs módja ellenőrizni. Szintén ételekkel és szennyezett csapvízzel, illetve beteg emberekkel való közvetlen érintkezéssel kapható el a hastífusz.
Peking egészségügye a szurkolók ügye is
Az óriási tömeges rendezvények – mint például a pekingi olimpia – melegágyai lehetnek az ételekkel terjedő kórokozóknak. Kína rengeteget tett és tesz a közegészségügyi biztonság megteremtéséért, de sajnos minden vendéglőt, minden helyi lakost nem tudnak biztosan ellenőrizni, így fennáll a veszélye a fertőzésnek, főként hogy már az igen zsúfolt kínai főváros, Peking lakossága átmenetileg több millió szurkolóval és sportolóval nő. Ráadásul augusztusban sok vendégmunkás érkezik Pekingbe a turisták kiszolgálására olyan országrészekből, ahol sokkal rosszabbak a higiénés körülmények. Esetlegesen közöttük is előfordulhat vírus vagy baktériumhordozó, aki elindíthat egy-egy tömeges megbetegedést.
Izzadtság útján is terjedhet a hepatitis
A fertőző májgyulladás sokkal veszélyesebb formáját okozó hepatitis B vírus nemcsak szexuális úton, hanem vér és testváladékok által is terjed. A fertőzés közvetítője lehet véletlenszerű karcolás, piercing berakatás, akupunktúrás kezelések, sebészeti, fogászati beavatkozás, közös eszközök (pl.: borotva, fogkefe, körömvágó olló) használata is. Különösen veszélyt jelenthetnek a balesetek és a különböző sérülések a zsúfolt Pekingben. Néhány kutató nemrégen azt mutatta ki, hogy bizonyos esetekben a hepatitis B izzadtság útján is terjedhet. Kínában a rengeteg turista és lakos miatt augusztusban várhatóan megnő a balesetek száma, és ezzel a hepatitis B vírussal töténő megfertőződés esélye is.
Biztonságos védelem
Mindkét hepatitis fertőzés kockázata kellő odafigyeléssel csökkenthető. Az A típusnál ez elsősorban a higiénés, illetve a speciális élelmiszerbiztonsági szabályok betartását jelenti, míg a B-nél a sérülésekre, a biztonságos kapcsolatteremtésekre való odafigyelést. De ha mindezeket az elvárásokat teljesítjük, sem lehetünk egészen biztosak abban, hogy sikerül elkerülnünk a fertőzést. A nagyfokú biztonságot csupán a védőoltás nyújtotta közel 100%-os védelem adhat! Mindkét vírus ellen létezik védőoltás, a teljes oltási sor felvétele több évtizedre szóló védettséget biztosít. Egyetlen adag hastífusz elleni oltás három évre nyújt védettséget.
Kiemelt témák
Hasonló hírek
Mit tegyünk, vagy ne tegyünk a bőröndbe? – gyakorlati tippek a helytakarékosság jegyében
A nyaralás előtti pakolás sokaknak bosszúságot okoz, amit a légitársaságok poggyászra vonatkozó súlykorlátozásai sem tesznek könnyebbé. Sajnos el kell fogadnunk a tényt, hogy nyaralásunkra nem tudjuk a ruhásszekrényünk és cipős fiókunk egész tartalmát magunkkal vinni! Az alábbi praktikák segítségével viszont egyszerűen kiválogathatjuk azokat a darabokat, amikre valóban szükségünk lesz, és azokat is, amiket jobb, ha otthon hagyunk.
TovábbKoronavírus Magyarország
Már van magyarországi fertőzött. A koronavírus egy új vírus, mely foglalkoztatja a világot 2020 év elején. Senkit ne tévesszenek meg az álhírek, kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjon. Cikkünkben megmutatjuk mely oldalakat érdemes rendszeresen felkeresni, hogy naprakészek legyünk.
Hihető információk a koronavírusrólSzexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.
SzexturizmusMediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.
Mediterrán utazás veszélyeiUtazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.
Utazás kedvencekkelUtazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.
Utazás gyerekekkelOrszágajánló
Dominikai Köztársaság
A Karib-tenger egyik legszebb szigetét Kolombusz Kristóf fedezte fel több, mint 500 éve. Kuba után Dominika a második legnagyobb sziget a Nagy-Antillákon. A sziget két harmad részét a Dominikai Köztársaság, nyugati részét Haiti foglalja el. Az igazi trópusi paradicsomot hófehér homok és karcsú pálmafák jellemzik, klímája egész évben ideális az ott tartózkodásra.A Dominikai Köztársaság – mivel a szomszédos Haitivel egy szigeten helyezkedik el – egészségügyi szempontból az egyik legkevésbé biztonságos úti célpont a Karib-térségben. A gyakori...
- Egészségügyi információ
- Időjárás
- Hasznos információk
- Nagykövetség, vízum
- Szállodák, szálláshelyek
- Éghajlat
- Nevezetességek
- Történelem
- Gasztronómia