Málta - Történelem, Kultúra

 

Történelem

Málta a jégkor végén, mintegy 12 ezer évvel ezelőtt a tengerszint emelkedésével nyerte el mai formáját, korábban összefüggő területet alkotott Szicíliával. Innen hajóztak át az első lakosok is, úgy hétezer évvel ezelőtt.

I.e. 800. körül föníciaiak alapítottak itt kolóniát, helyüket 480-ban a karthágóiak vették át. 218-ban a II. pun háború után Málta a Római Birodalom része lett. 395-ben a birodalom felbomlása után bizánci fennhatóság alá került. 1040 körül arab telepesek jelentek meg, kulturális hatásukat az épületek jellege és a máltai nyelv nyelvtani szerkezete is őrzi.

1530-ban érkezetek a szigetre a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend – mai nevén Máltai Lovagrend - Rodoszról elűzött tagjai és telepedtek le végleg. A lovagrend sajátos, uralmi rendszert alakított ki és a társadalom minden részét ellenőrzésük alatt tartották. Az eredeti gyógyító tevékenységet később a katonai szolgálat és a vagyonharácsolás váltotta fel.

A napóleoni háborúkba Málta a franciák uralma alá került, akik ellen később az angolok segítségét kérték. Az 1814-es béke megkötésével a sziget brit gyarmat lett, bizonyos önállósággal. A lovagoknak menniük kellett, székhelyük azóta is Rómában van.

Mind a két világháború elérte a szigetet, jól védhető erődei és kikötője miatt stratégiailag fontos katonai bázis volt. Hősiességükért 1942-ben az angol király az egész máltai lakosságot György-kereszttel tüntette ki.

A függetlenedésről az 1964-es népszavazáson döntöttek, ekkor vált az ország önálló állammá. Málta 1974 óta köztársaság.

Málta 1990-ben kérte a felvételét az Európai Unióba és 2004-ben –Magyarországgal együtt - az Unió teljes jogú tagja lett.

 Kultúra

 

Néprajz, népszokások

Egyéb déli népekhez hasonlóan, Máltán is nagy hagyománya van az ünneplésnek, a fiesztáknak.
A fieszták az ország társadalmi életének fontos részei és mindig találnak rájuk alkalmat. Az egyes rendezvények többnaposak is lehetnek. Ilyenkor díszbe öltöztetik az utcákat, az épületeket és felváltva vannak egyházi (hálaadó mise, körmenet) és kulturális (koncertek, előadások) rendezvények.
A legrégebbi fieszta a vittoriosai, amelyet 1090 óta rendeznek meg.
Február harmadik hetében Málta-szerte színes, karneváli felvonulások vannak.
Húsvét vasárnapi felvonulásokon Asztarteának, a termékenység istennőjének áldoznak, és különleges süteményt sütnek erre az alkalomra.

Ünnepek, rendezvények

A máltaiak szeretnek ünnepelni, az év folyamán tucatnyinál is több ünnepnap van. Az egyházi és nemzeti ünnepek sok esetben egybeolvadnak.

Január 1.

 

Újév

Február 10.

 

Szent Pál hajótörése

Március 19.

 

Szent József ünnepe

Március 31.

 

a szabadság napja

Nagypéntek

 

 

Húsvét

 

 

Május 1.

 

dolgozó Szent József napja

Június 7.

 

emlékezés (4 máltai kivégzésére a britek által 1919-ben)

Június 29.

 

Péter-Pál ünnepe

Augusztus 15.

 

Nagyboldogasszony ünnepe

Szeptember 8.

 

a győzelem napja
(1565. törökök, 1800. franciák, 1943. németek felett)

Szeptember 2.

 

a függetlenség napja (1964)

December 8.

 

a szeplőtlen fogantatás ünnepe

December 13.

 

a köztársaság napja (1974)

December 25.

 

Karácsony

Nagyobb kulturális események

Július 14-én nemzeti mozinapot tartanak St Julian’s-ban, kísérő rendezvényekkel.
Szeptemberben tartják a különlegesen látványos máltai légiparádét.
Október első hétvégéjén van a híres és nagy hagyományú fesztivál Vittoriosában.
November harmadik hétvégéjén zajlik az egyik legnagyobb máltai sportesemény, a háromnapos Malta International Challenge Marathon.

Húsvéttól szeptember végéig szinte minden héten tartanak valahol fiesztát Máltán.

 

Elterjedt vallások

A lakosság 98%-a római katolikus vallású, 67 százalékuk rendszeresen jár templomba, 4 százalékuk pap, apáca vagy szerzetes. A lakosok vallásosságának oka abban keresendő, hogy Málta az elsők között vette fel a kereszténységet Európában, és közel 300 éven keresztül a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend (johannita rend) gyakorolta a hatalmat.

Az országban két püspökség működik, az egyik székhelye Valletta, a másik a gozoi Victoria.

Az angol megszállás után kismértékben (2%) elterjedt az anglikán vallás is.

 

Mentalitás

A máltaiak a katolikus egyház jelentős befolyása miatt szigorú, konzervatív erkölcsi szabályok szerint élnek. Az egyházi kegyhelyek csak megfelelő ruházatban látogathatók. Nincs naturizmus, nyilvános strandokon nem engedélyezett a topless. Elítélik a házasság előtti együttélést. Tilos a válás.

A máltaiak nagyon becsületesek, nem lehet találni túl rámenős boltost, vagy tisztességtelen pincért. Erős viszont a versenyszellem bennük, adott településen belül sem ritkák az egymással rivalizáló intézmények és rendezvények a sport, politika és a kultúra területén.

 


Útikönyv

Összegyűjtöttük neked az idei egzotikus szezon slágereinek számító célpontok legszebb látnivalóit, a top tízes strandokat, a legkényelmesebb szállodákat és egyéb hasznos információkat. Az adott ország történelmét, kultúráját és idegenforgalmi információit tartalmazó oldalakat egy online könyvbe rendezheted, amit kinyomtatva akár el is vihetsz magaddal az utazásra. Rovatunk folyamatosan bővül, jelenleg Egyiptom, Tunézia, Kenya, a Maldív-szigetek, Mexikó, Thaiföld és Dominika érhető el a szolgáltatásból.
tovább

Kiemelt témák

Hasonló hírek

Különlegességek nyomában: A legjobb egyedi kaszinók

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE ...

Tovább

Tanácsok a télen autóval utazóknak

Téligumi

Ha tél, akkor indul a síszezon, és persze a hegyvidéki bungalók, szállodák forgalma is megsokszorozódik. Nagyon sokan vágnak neki a hideg időben is, hogy kiélvezhessék a téli pihenést és aktív kikapcsolódást. Ám mielőtt nekivágnánk egy ilyen kalandnak, mindenképp készüljünk fel alaposan. Ne csak a szállást foglaljuk le, hanem az autónkat is készítsük fel az utazásra.

Télen autóval

Szexturizmus

Szexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.

Szexturizmus

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Utazás kedvencekkel

Utazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.

Utazás kedvencekkel

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Országajánló

Málta

A Földközi-tenger közepén, Szicília és Afrika között fekvő Málta kis mérete ellenére változatos kulturális és turisztikai élményt nyújt az odalátogatóknak. Régi templomromok, tekintélyt parancsoló erődök, középkori paloták, szűk utcák, hatalmas katedrálisok és a köréjük fonódó legendák tanúskodnak az ország gazdag múltjáról.
 
A három lakott szigetből (Málta, Gozo, Comino) és sok kopár sziklából álló kis ország nemcsak műemlékeivel, hanem természeti adottságaival is lenyűgözi az utazókat, a Földközi-tenger térségében... Málta