Aktuális

Fertőző paradicsom

2009-11-23


Szerző: Utazáselőtt.hu


A hepatitis A lappangási ideje két hónap is lehet

Az ausztrál egészségügyi hatóságok újfent figyelmeztettek a szárított paradicsom és a múlt héten kitört hepatitis A járvány közötti összefüggésre. 23 esetben diagnosztizálták a fertőző betegséget.

Victoria vezető tisztiorvosa, Dr. John Carnie elmondta, hogy ebben az évben már 200 hepatitis A megbetegedést jelentettek, ellentétben az elmúlt év 74 esetével. A betegség terjedésének okait kutatva az ausztrál hatóságok arra derítettek fényt, hogy a betegek kétharmada rendszeresen fogyaszt szárított paradicsomot.
"Mivel a hepatitis A lappangási ideje meghaladhatja a két hónapot, meglehetősen nehéz feladat rávenni a betegeket, hogy próbáljanak meg pontosan visszaemlékezni arra, mikor és hol fogyasztották ezt a terméket.” – mondta Dr. Carine.

„Folytatjuk a közös munkát a szárított paradicsom gyártókkal és beszállítókkal, hogy megpróbáljuk azonosítani a forrást. A helyi termelők ígéretet tettek arra, hogy mindent megtesznek a kockázat csökkentése érdekében, az importőröket pedig utasítottuk a megfelelő minőség-ellenőrzési intézkedések érvényesítésére.”
A legnagyobb kockázatnak a kávézókban és éttermekben, a szendvicsek és saláták ízesítésére használt szárított paradicsom fogyasztásakor tesszük ki magunkat. A boltokban kapható üveges, félig szárított paradicsom pasztőrözött, ezért biztonságosnak tekinthető, ugyanúgy, mint bármely más főzött/sütött termék, mint a pizza vagy a lepények is.

A hepatitis A a máj gyulladásával járó betegség, mely fekáliával szennyezett ételek fogyasztásával terjed. Tünetei közé tartozik a hasi fájdalom, hányinger, láz, hidegrázás és sárgaság. Megelőzésére aktív immunizálást, azaz védőoltást javasolnak.


Kiemelt témák

Hasonló hírek

Egyre több felnőttet veszélyeztet a hepatitis A vírus

Egyre több felnőttet veszélyeztet a hepatitis A vírus

Egyre több felnőtt van kitéve a hepatitis A vírus miatt veszélynek, mivel nem rendelkeznek antitestekkel a kórokozó ellen: nem szereztek immunitást egy korábbi fertőzés kapcsán, és védőoltásban sem részesültek.   

Tovább a cikkre

Téli utazók ügyeljenek az egészségükre!

Téli utazók ügyeljenek az egészségükre!

Továbbra sem csökken a fertőzötten hazatérő utazók száma!

Tovább a cikkre

Járványfigyelő

Járványfigyelő

Járványfigyelő szolgáltatásunkban pontosan tájékozódhatsz arról, hogy a világon éppen melyik országban milyen járvánnyal vagy betegséggel kell számolnia az odautazóknak. Ha éppen valamelyik érintett országba készülsz, akkor mindenképpen olvasd el a forráslinkeken keresztül elérhető eredeti híradást, és látogass el a legközelebbi oltóközpontba!

Tovább

Szexturizmus

Szexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.

Szexturizmus

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Utazás kedvencekkel

Utazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.

Utazás kedvencekkel

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Betegségek és oltások

Hepatitis A


A hepatitis A betegség olyan fertőző, vírus által terjesztett betegség, amely a világ számos országában előfordul. A hepatitis A vírus széklettel ürül, és a szájon keresztül fertőzi meg az újabb betegeket, így terjedése rendkívül egyszerű.

A kórokozó mosatlan, trágyázott zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertőzött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett tengeri állatokból készült nyers vagy nem eléggé átfőtt tengeri ételekkel, vagy palackozatlan vízzel kerül a szervezetbe.

A fertőzés kialakulásához elég, ha egy fertőzött ember él a környezetünkben, és az valamilyen módon, akár a mosatlan kezével megérinti azokat a tárgyakat vagy élelmiszereket, amelyeket  a szánkba veszünk.


Hepatitis A elleni védőoltás


Kinek lehet beadni a hepatitis A elleni védőoltást? Mikor kell beadni a védőoltást és mennyi időre szól? Olvass tovább... 

tovább

Országajánló

Olaszország

Az édes élet csupán néhány óra autóval
 
Dolce vita. Ez Olaszország. A tiszta tenger és Európa legszélesebb homokos partjai, ahol a napernyők tarkán sorakoznak végeláthatatlan sorban egészen a hullámok pereméig. Olaszország mind a tengert, mind a hegyeket, mind pedig a művészeteket kedvelő turisták utazásának célpontja. Az olasz csizma szárát körülölelő tengerpart, az ország északi részén elterülő Alpok és az országon végighúzódó Appennin-hegység, valamint a városok ókori és középkori emlékei rengeteg látnivalót és kikapcsolódási... Olaszország