Aktuális
Sárgaláz Madeirán
2008-10-30
A sárgaláz már a mediterrán világot sem kíméli, az Aedes Aegypti nevű szúnyog, a Dengue (sárgaláz) vírusának egy potenciális hordozója, terjedni kezdett Madeira fővárosában.
2005-ben Madeira tisztviselőinek sikerült Santa Luzia, Santa Maria Maior, Sé, São Pedro és Imaculado Coração de Maria területein tartaniuk a szúnyogokat, Funchalon belül. Nemrég azonban észlelték és meg is erősítették jelenlétüket Funchal határain túl, Câmara de Lobos nyugati területein. A hírt megerősítette Maurício Melim, Madeira Egészségügyi Kormányzatának és a Társadalmi Ügyek Intézetének (IP-RAM) vezetője is. Természetesen ez el fogja érni és hatni fog São Martinho régiójára is (nyugat Funchal). A szakember számított az Aedes Aegypti szúnyog terjedésére az idei ősszel. A légköri feltételek megfelelnek a három éve mérteknek: eső, magas páratartalommal és hőmérséklettel, ami kedvez a szúnyogok elszaporodásának. Bár a vizsgált rovarok közül egyik sem hordozott fertőző vírusokat és még senki nem mutatta a megbetegedés jelét, ezt a lehetőséget nem tudják kizárni. Portugáliában átlagosan 15 betegnél diagnosztizálnak sárgalázat évente, mindannyian trópusi utazás során fertőződtek. Világszerte, minden évben emberek ezrei fertőződnek a vírussal, de ebből adódó haláleset csak nagyon ritkán fordul elő: 2007-ben közel 560000 esetet regisztráltak, ebből 158 volt halálos kimenetelű. Az elmúlt másfél évben már számos biológiai és kémiai módszert bevetettek a szúnyogok terjedésének megfékezése érdekében, de egyik intézkedés se lehet 100%-ban sikeres, a problémát a hőmérséklet csökkenése fogja megoldani. Az odautazókat informálni és oltani kell. A sárgaláz elleni oltás már nemcsak a Nemzetközi Oltóközpontban, hanem minden regionális ÁNTSZ oltóközpontban elérhető. Madeira népszerű célpontnak számít a magyar utazók körében is, így fel kell a figyelmet hívni a sárgaláz oltás jelentőségére. A sárgaláz elleni oltás 10 évre biztosít védelmet.
Kiemelt témák
Hasonló hírek
A vakcina legyen veled!
Bizonyos betegségek megelőzésében az oltás a leghatékonyabb eszköz. Ha külföldre készülsz, fontos, hogy beoltasd magad, mert annak ellenére, hogy Magyarországon egy adott betegség nem túl gyakori, a világ más részein még jelentős járványokat okozhat.
Tovább a cikkreMegjelent az új „Sárga Könyv”!
A legtöbb utazó szeretné megőrizni egészségét, miközben távoli tájakra utazik és élvezi a nyaralást. Számukra jelent segítséget az amerikai Járvány és Betegség Megelőzési Központ (CDC) legfrissebb utazás-egészségügyi kiadványa, amelyet általában „Sárga Könyvnek” hívnak.
Tovább a cikkreJárványfigyelő
Járványfigyelő
Járványfigyelő szolgáltatásunkban pontosan tájékozódhatsz arról, hogy a világon éppen melyik országban milyen járvánnyal vagy betegséggel kell számolnia az odautazóknak. Ha éppen valamelyik érintett országba készülsz, akkor mindenképpen olvasd el a forráslinkeken keresztül elérhető eredeti híradást, és látogass el a legközelebbi oltóközpontba!
TovábbSzexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.
SzexturizmusMediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.
Mediterrán utazás veszélyeiUtazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.
Utazás kedvencekkelUtazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.
Utazás gyerekekkelBetegségek és oltások
Hepatitis A
A hepatitis A betegség olyan fertőző, vírus által terjesztett betegség, amely a világ számos országában előfordul. A hepatitis A vírus széklettel ürül, és a szájon keresztül fertőzi meg az újabb betegeket, így terjedése rendkívül egyszerű.
A kórokozó mosatlan, trágyázott zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertőzött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett tengeri állatokból készült nyers vagy nem eléggé átfőtt tengeri ételekkel, vagy palackozatlan vízzel kerül a szervezetbe.
A fertőzés kialakulásához elég, ha egy fertőzött ember él a környezetünkben, és az valamilyen módon, akár a mosatlan kezével megérinti azokat a tárgyakat vagy élelmiszereket, amelyeket a szánkba veszünk.
Hepatitis A elleni védőoltás
Kinek lehet beadni a hepatitis A elleni védőoltást? Mikor kell beadni a védőoltást és mennyi időre szól? Olvass tovább...
továbbOrszágajánló
Thaiföld
Thaiföld Malájziával, Burmával, Laosszal és Kambodzsával határos. Az ország négy fő részre tagolt: a Chao Phraya folyó termékeny, középső síkságai; a 300 méter magas északkeleti fennsík szegényebb régiója; észak-Thaiföld termékeny völgyei és hegyei; és a déli félsziget esőerdei. A legmagasabb hegycsúcs a Chiang Mai provinciában található 2596 m magas Doi Inthanon.Az ország területének negyedét monszun- és esőerdők borítják, de rengeteg gyümölcs-, bambusz- és trópusi keményfa is nő Thaiföldön. 66 nemzeti parkja és 32...
- Egészségügyi információ
- Időjárás
- Hasznos információk
- Látnivalók
- Nagykövetség, vízum
- Történelem
- Éghajlat
- Gasztronómia
- Szállodák, szálláshelyek